Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1965-07-02
Kádár elvtárs egyszer a következőket fogalmazta meg:(voltak olyan pártszervek, ahol arra törekedtek, hgy monopóliumok legyenek a marxizmus kifejlesztéaere." Nekünk számba kell venni, hogy vannak olyan erők akik a marxizmus-leninizmussal foglalkoznak, ezeket tisztelni óa megbecsülni kell. Ilyen értelemben az V.kerületi apparátusnál a rendes napi pártmunkán felül van 2-3 plusz feladat is. Az V.kerületben vannak olyansujátos pártszervezetek, amely magában foglalja azokat a kommunistákat, akik a legfőbb irányító állami terület feló dolgoznak. Ezeknek az elv társaknak kell adni ezeket a feladatokat ós ezeket a követelmény-pontokat kiegjsziteni azokkal a javaslatokkal amit Gyopár ás Vass elvtárs mondott* Az egyik ilyen az önmagunkkal szembeni igényesség, tehát a pártbizottság tagjai önmaga fele és a pártbizottság, mint testület önmaga felé - az elméleti munkával való foglalkozás ne sematikus munkává váljon. Minden esetben valami rendszeresség, valami igényesség legyen az egyón és a testület részére is. ** másik dolog, illetve fő törekvés, hogy az ideológiát bevinni a tömegekbe. Ez az a plusz, hgy nem gondolkozunk azon, hogyan sikerül tovább vinni a meglévő körünkből. A harmadik: - az a körülmény, hogy van lo-15 intézmény, amely elsősorban közgazdaságilag foglalkozik az ország dolgaival és a napi munka mellett kötelessége is - meg kell nézni, hogy részben a KB-től kapott feladatokat hogyan csinálja, hoByan hajtja végre. Meg kellene nézni, hogy ezen a területen mit lehetne javasolni a KB-nak. Mint ahogy az egyetemen a történészek foglalkoznak a nacionalizmus, a bizalmatlanság a szoc* országokkal való kereskedelemben, stb. ugyan ugy más kérdésekkel kapcsolatban is egy-egy ilyen műhelyben lehetne ösztönözni az elv társaka t. A cenzúrával kapcsolatban van egy- olyan kérdés, amelyben, - lehet, hogy eltulzom egy kicsit a dolgot - de kétségtelen, hogy egy szerkesztőnek naponta van lehetősége tévedni és bizonyos elővigyázatlanság miatt esetleg ellenséges nézet is kiadásra'kerülne. Ennek mindannyian ki vagyunk teye. Mivel vannak lehetőségek azért fel kell tenni a kérdést: lehet-e kérdéseket újszerűén felvetni, esetleg tévesen. Ez fontos, mert valaki felvet egy taves nézetet, vájjon csak an. nak az egy embernek a szüleménye? A kommunistáknak, párttagoknak módjuk vun erre válaszolni. Ha felmerülnek ilyenek, akkor a mi vezetőinknek a szó szoros értelmében pozitiven kell a mi véleményünkkel fellépni. Azt hiszem, hogy ilyen kérdéseket magunkban is érdemes felvetni es tisztázni, mert a marxizmus, mint eszme a legtisztább. I ÁG ■ 1- CQy r