Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1964-04-23

a szocializmus általános igenlése mellett alapvető politikai nézeteltérések is vannak még és ezeket a tőlünk idegen nézeteket szívós és rendszeres eszmei harcban lehet csak legyőzni. Ehhez szintén fontos párttagságunk - különösen pedig pártfunkciót vi­selők általános ismeretének, műveltségének, ideológiai felkészült­ségének további emelése. A kongresszus határozataiból ilyen felada­tok is adódnak* f! Megállapítható, hogy a VIII.Kongresszus óta eltelt idő­dre szakban kerületünkben aktiv politikai ólet folyt és folyik. Párt­tagságunk többségének politikai magatartása, állásfoglalása v ilá­­•;os és egyértelmű. Eszméink térhódítását fejezi ki az is, hogy mind több pártonkivüli igyekszik elsajátítani a m rrnx izmus-leni­­nizmua elméletét és ennek birtokában igyekszik a szocializmus építésének következetesebb harcosává válni. A pártonkivüliek politikai megítélését illetően azonban még találkozunk helytelen és szélsőséges nézetekkel is. Akadnak Y még elvtarsak, akik politikailag nem tartják teljes értékűnek re őket, felvetik - és helyemként nem indokolatlanul - hogy gyakori a pártonkivüliek körében a nyugat-imádat, a funkcióba került pártonkivüliek szívesebben alkalmazzák a nyugati t apa szt ula tokát, anyagokat, eszközöket. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokból kiin­dulva egyesek éles határvonalat húznak a rendszerünkhöz haló tarto­zás kérdésében is párttagok és pártonkivüliek között. Még mindig találkozni olyan nézettel, hogy a párttagokat háttérbe szorítják a pártonkivüliekkel szemben és sajnos ezt, az esetenként előfor­duló hibák erősitik is. Pelvetik pl., hogy NIM vegyipari műszaki [ Y _____________________________________________________ a- 16 -r

Next

/
Thumbnails
Contents