Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1961-06-22
I 1 f . I Mi l\- mm megszilárdítását és nem utolsó sorban az átgondoltabb ós gazdaságosabb tervezést igényelte* A Politikai Bizottság szeptemberi határozatának a végrehajtásáért foüyé munkában külön meg kell említeni a függetlenített apparátus dolgozóinak, a társadalmi munkatársak százainak az igen lelkiismeretes és odaadó munkáját mikor nap, mint nap mentek a pártszeivezetekbe vezetőségi ülésekre, taggyűlésekre, aktívákra a határozat sikeres végrehajtásának érdekében. Ugyanezt lehet elmondani a párt és gazdasági szervek vezetőinek többségéről is, akik szintén komoly erőfeszítéseket tettek ós nem egy helyen merev ellenállást kellett leküzdeniük, hogy érvényt szerezzenek a határozatnak. Az erőfeszítések nem is voltak hiábavalók ós a fennálló és nem lényegtelen hiányosságok ellenére a szervezetek zöme féléves tervét ugy zárja, hogy az intézkedési tervben vállalt kötelezettségének eleget tett. 2. A féléves munka másik fő vonala volt, hogy munkánk megszervező seb’enTTegzelTiT)^^ a határozatok végrehajtásának segítése ós ellenőrzése. Sz a törekvés tükröződött a Végrehajtó Bizottság és az apparátus munkájában. A VB több olyan anyagot tárgyalt, amelyben fontos állami ós gazdasávi szervek, de a pártszervezetek is tettek jelentést a Politikai Bizottság szeptemberi határozatának a végrehajtásáról; Külkereskedelmi Minisztérium, NIM., Zrínyi, Kossuth Révai Nyomda pártbizottságai, illetve pártszervaetei. Ugyancsak a végrehajtásról adott számot a VB-nek jelentésben - "Büntető politikánk egyes kérdései Pol.Biz. határozat végrehajtásáról a kerületi Ügyészség, az Ügyvédi Kamara pártszervezetének jelentése a Pol.Biz.i958. febr. határozatnak végrehajtásáról - a Szővosz, Építésügyi Minisztérium Pártbizottsága a rájuk vonatkozó központi bizottsági határozat végrehajtásáról. Az apparátus munkájában is kezd érvényesülni, hogy a munka mindin— kább ©2,y'~,Q§y ^ ■fcöpü.lö’tpö vonulok ózó pá3?t*h&‘táPOZ8.‘fcr8. épülj ön* ojirtcik végrehajtását segítse elő. Nem kevésbbó szerepet töltött be a beszámolási idoszak^alatt napna— ink fontos elméleti kérdéseinek megértetése a párttagság, az aktivisták, a dolgozók között, - a politikai felvilagosito szélesítése. Ezt a feladatot elsősorban a Kommunista ós munkáspártok Müszlcvai Nyilatkozatának ós a Békekiáltvány feldolgozása szabta meg. a két történelmi dokumentumot az oktatás keretében, taggyűléseken, vitakon dolgozták fel az alapszervezetek, bár hozzá kell tenni, hogy ezt a foly8X113.11 ot még egyáltalán n©m leköt leza.x*tnBk tekinteni* Nem csupán azért, mert ténylegesen olyan dokumentumokról van szó, amelyek *!©«©•© hosszú távon határozzák meg a kommunista pártok tevékenységét, hanem azért is, mert a jelenlegi történelmi helyzetnek megfelelően a marxizmus-leninizmus olyan uj megállapításait is tartalmazzák a dokumentumok, amelyek részletes ismerete nélkül, szellemének elsajátítása nélkül a párttagság soraiban még kisebb feszültség vagy konfliktus esetén is felléphet a sopánkodás, a kishitűség vagy az elbizakodottság. Hogy csak egy ilyen tételt ragadjak ki a Nyilatkozatból, azt a megállapítást, hogy korunkban a két ellentétes társadalmi rendszer békés egymás mellett élése osztályharc, mégpedig az osztályharc legmagasabb formája. Vajon mondhatjuk-e hogy teljes a megértés e téren és nincsenek az elvtársaink között akik az osztályharc nemzetközi méreteit és formáit csupán a fizikai harc oldalára egyszerűsítik le vagy nincsenek-e olyan nézetek amelyek a békés egymás mellett élést zavartalan és konfliktus mentes idillikus együttlétnek tekinti. __________________________________________________________________/O______________________________________________________________________________________________________________________, mwwriffiriW',T'‘Vvtr*— 1 c