Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1959-03-13
—lil—Ilii il»— Hl HiniWI *|IW|T| Ho zzászólások: ó 1 3 * 1. Vándor elvtárs: Á hibákkal kapcaolatban; a rendezvények nem is sikerülhetnek, mert sokszor az utolsó pilanatban kapjuk meg a meghívót. Nem lenne szabad előfordulni annak, hogy olyan rendezvén, ek, mint a Vörös Hadsereg fennállásának az évfordulójára a meghívókat utolsó nap kaptuk meg. Ezeket tervszerűen kellene megcsinálni. Az elvtársak ilyen helyekere szivesen mennek el, mert itt tanulni lehet. A beszámoló részletesen foglalkozott a termelőszövetkezetek kérdésével. A múlt héten járt nálam egy sárvári elvtárs és elmondta, hogy hogyan dolgoztak a pártbizottságok, milyen feladatokat kaptak. Volt olyan falu, ahol a legmódosabb gazdához mentek ki, az egyetértett a párt politikájával, de az volt a kifogása, hogy miért ő legyen az első. Elmondta, hogy Vas megyében milyen formában történt a falu szervezése. Sokszor kimentek egy-egy emberhez. A hatodik látogatás után előfordult, hogy azt mondta a paraszt, aiáirom a nyilatkozatot, csak ne zavarjanak többet. De az ellen.. sóg dolgozik még a falun is. Pócza elvtárs /2j>, Vállalat titkára/ Á beszámol óval egyetértek. Szeretnék néhány dolgot kiragdni' a beszámolóból. Vállalatunknál sok a kétlaki munkás és ezek igen gyorsan reagáltak a falun kialakult uj mozgalomra. A mi vállalatunkhoz is jöttek ilyen sürgető levelek. Mi csoportos beszélgetéseket tartottunk a falusi dolgozók között. Ugy éreztük, hogy ez után felengedett a légkör. Ebben segitóégünkie voltak különböző dokumentumok és szempontok, valamint a győrmegyei elvtárs beszámolója is. A hangulatot sikerült elég hamar megváltoztatni. A másik probléma az oktatással kapcsolatos kérdés: a pánbonkivüliek inkább megjelennek a foglalkozásokon mint a 3 - .Xezf7, j töknek mi elmondjuk, hogy vezető beosztásban az általános muveltóeg; hez tartozik a társadalomtudományok ismerete is. Nagyon örültek a bizalomnak és szorgalmasan tanulnak. A párttagok gyakran hiányoznál! és akik járnak, sem mindig készülnek fel. " Mi elkészítettünk a februári taggyűlésen egy határozatot és az előttünk álló feladatokat meghatároztuk. A munkaversenynek hibája ^ volt, hogy sokkal több volt a plakát mint a tartalmi munka.Nem érte el a megfelelő célt. Az építőipar felemelt terve nagy feladatokat ró ránk. Nekünk 17o millió forintos tervet kell teljesíteni. A dolgozók számát a szálláshiány miatt nem lehet. Bizonyos szervezési munkával kell teljesíteni a tervet. Az inproduktiv munkát végzők száma helytelenül, nagyon nő. A munkák befejezésénél nem azonnal kezdik meg az uj munkát. A minisztérium sok esetben nem biztosítja a folyamatosságot. Ez sok ráfizetést jelent. A tervet szerényen határoztuk meg. Most folynak a munkahelyeken a termelési tanácskozások és nagyon nagy hatással vannak Ez a munkában is jelentkezik. Jő lenne, ha az Építésügyi Minisztérium biztosítaná, hogy a tervet mind a négy negyedre pontosan ismernénk, mert az építőiparban ugy nem lehet eredményesen dolgozni, hogy mindig csak egy negyedévi tervet ismerünk részletesen. A munkát sokkal inkább előbbre viszi, ha zökkenésment;esen tudnak dolgozni az emberek. Nem érthető világosan, hogy miért van a mi építkezéseinken kavicsprobléma például. 3 í 2 !