Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/1)
1985-02-23
- 120 -Sok esetben tapasztalhatók.e műhelyek munkájában a gyenge felkészültség, időnként nem egészen tiszta szándékok is. Elsőrendű veszély ezen a téren - mert gyökeresen ellentétes ideo. lógiánkkal, mert tömegek mozgósítására is alkalmas, mert veszélyezteti helyzetünket és megítélésünket a világban és a szocialista országok között - a nacionalista nézetek elharapódzása. Nacionalizmusra nem lehet nacionalizmussal válaszolni. A történelem bebizonyította, hogy ezen a tájon a népek szembeforditása egymással mindig idegen érdekek malmára hajtotta a vizet. A haladásnak, a progressziónak ártott a népek szembeforditása. Azt hiszem ennek legjobb példája 1848-1849, vagy 1919 még élő, dicsőséges, de fájdalmasan égő emléke. A szocialista országok érdekei össze vannak kapcsolva, bármelyik ország nehézségei a többi országot is sújtják. Ez is az elmúlt évtizedek tapasztalata, és erről sem feledkezhetünk meg, ez is a barátság, az együttműködés építésére kell, hogy intsen. Ezen túlmenően tapasztalható — szükebh értelmiségi körökben elsősorban - a polgári demokratikus, kvázi pluralista állameszménykép kialakítása, a burzsoá demokrácia idealizálása is. Szinte feledésbe ment mindaz, amit erről a kérdésről tudunk, tanultunk, aminek nap-nap után mutatja ujabb példáját a történelem, de amit ideológiai szempontból mostanában nem nagyon elemzünk. Mindez arra utal elvtársak, hogy a központi pártszerveknek javitani kell az elvi-ideológiai munkát ezen a területen. Csak megemlíteném, hogy ennek érdekében is, egy év alatt három átfogó dokumentumot fogadtak el a felső párttestületek e területről: a fiatal értelmiségről, a müvészetpolitika kérdéseiről,és legutóbb a tudománypolitikai kérdésekről. M JW ■ _ '"-fe 1