Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/1)

1985-02-23

Kétségtelen, hogy sok haeznoeithetó megállapításra Jutottak a társadalomtudományi kutatások, főként az egyes konkrét kérdésekre vonatkozó, véglegesen dönteni azonban arról még nem lehetett, hogy eredményei beépíthetők a kongresszusi dokumentumba. Tisztelt Elvtársak ! Nyíltan meg kell mondanunk, hogy ma, a Kongresszusra ké­szülve több a bizonytalanság az országban, mint a XII. Kongresszus előtt volt. A Pártbizottság Jelsntáss is mutat­ja, jelzi ezt: "Együtt jelentkezik a túlzott türelmetlenség ós a felelős cselekvési vágy, .111. a kibontakozást remélő bi­zalom." "A politika gyakorlati megvalósitását illetően erő­södött a kritikai hangvétel." Szeretnék ezzel kapceolátban emlékeztetni többeket arra is, hogy a XII. Kongresszus zár­szavában Kádár elvtárs elmondotta: Tulajdonképpen a XII. Kongresszusán nem volt Igazában véve belpolitikai jellegű felszólalás. Azt is elmondta, hogy valószínűleg nem lesz össznépi egység a teljesitmény-bórezésben 09 annak érvénye­sítésében. Ha arra gondolunk, hogy az elmúlt öt évben volt számos kemény törekvés — sajnos nem eléggé sikeres törekvés - a differenciálásra, akkor ez is bizonyos mértékig érthetővé vélik. De ml ez oka ezen túlmenően le a több vitának, a bizonyta­lanság növekedésének ? Elsősorban az, hogy nehezebb lett a helyzet. * . » / f t \ J .- 114 -

Next

/
Thumbnails
Contents