Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/1)
1985-02-23
Befejezéshez közelednek most a XIII. Kongresszus előkószülotoi. Rövid 4 hét múlva a Kongresszus megkezdi munkájót. Az eddigi viták, az alapszervi taggyűlések, pártórtekezletek tapasztalatai azt mutatják, hogy a párt tagjai fokozott figyelemmel, az ügyet sajátjuknak tekintve, nem egyezer szenvedélyesen vettek részt az Irányelvek vitáiban. A pártonkivüli dolgozók ie nagy figyelemmel kísérik a kongresszus előkészületeit, dokumentumainak vitáit. Sok a kritikai észrevétel. Sok mindent hiányolnak a párt tagjai az irányelvekből, sok hiányosságot tesznek ezóvé a gyakorlati munka terén is. Voltak olyan taggyűlések is, — erről itt említést kell tenni, mert figyelmeztetőek -, ahol bizony a közöny jelei is mutatkoztak és ennek az okait keresni, elemezni kell. A közöny okaira feltétlenül vissza kell térni közvetlen beszélgetések formájában' azokban a pártszervezetekben, ahol ezek a jelek tapasztalhatók voltak. Minden észrevétel, kritikai megjegyzés és az elmarasztaló megéllapitá80k gondos összegezést ős tanulmányozást követelnek. Ezt az összegzést elvégezték az alapszervezetek, végzik a pártórtekezletek is. A munka folytatódni fog a Kongresszus előkészületei sorén óe magán a Kongresszuson is, hogy a párttagság véleménye megfelelően kifejezésre jusson a kongresszusi beszámolóban és a határozatokban egyaránt. Az Irányelvekkel kapcsolatban többféle igény fogalmazódott meg. Az igények egyik csoportja szerint konkrétabb, pontosabb, árnyaltabb elemzésre van szükség, valamint a feladatok megfogalmazása mellett, a feladatok végrehajtásának a módját is részletező tennivalókat összegző program kialakítására is megoldást kell találnunk. Ezzel kapcsolatban el kell mondani, - az igény bizonyos jogosságának elismerése mellett: nem feledkezhetünk meg arról, hogy a Kongresszus határozatéban, határozataiban nem adhat a kővetkező öt óv minden feladatához megfelelő, pontos kulcsot, nem adhat pontos, részletekbe menő útmutatásokat. t | ' 00 . X.............................. _ . ,,- 111 -; ' • pX ífe Cb‘Y']' ■' i