Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.10.a/1)
1970-10-24 - 1970-10-25
|' ' ■ ' -■ "*mt*; I '■ ' ' " I I- io/a -I az egyik legnehezebb területet jelentette az uj gazdaságirányítási rendszer megvalósításában* Itt konkrétan gondolhatok akár az építőipari vállalatokra, akár a külkereskedelmi vállalatokra vagy éppen a tudományos és kulturális intézményekre* Engedjék meg az Elvtársak, hogy egészén röviden kiemeljem ezen problémák közül az egyik igen lényeges kérdést, mégpedig a munkaerő kérdését* Véleményem szerint az uj gazdaságirányítási rendszer bevezetéséből adódó egészséges munkaerő-vándor, lás mértékét messze felülmúló problémával kellett szembenéznünk* Ezt a mozgást erősen elősegítette, hogy több helyen profilváltozások következtében és az újonnan alakult, külkereskedelemmel foglalkozó területek mind a szakembereket, mind az alacsonyabb beosztású és adminisztratív létszámot erősen mozgásba hoztak* Ennek következményeként a vállalatok és intézmények kénytelenek voltai: eredményeik biztosítása érdekében olyan béremeléseket létrehozni, amelyek nem állottak arányban az illetők által végzett munka értékével* Az egyes pártszervezetek az első időszak igen nehéz problémái után úgy érzem, helyesen találták meg a módszert ennek a folyamatnak a csökkentésére* Nevezetesen arra gondolok, hogy a reális jövedelmek kialakítása mellett az egyes vállalatoknál és intézményeknél a megfelelő munkakör, vállalati légkör és nem utolsósorban a jól tervezett perspektíva kialakításával tudtak egy olyan biztos bázist teremteni, mint a vállalati törzsgárda* fa Ahol sikerült elérni, hogy a dolgozók nemcsak az anyagi juttatást vették figyelembe egy-egy munkahely megválasztásánál, gb 1___________________________________________ fa_____... .-J. A________