Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.10.a/1)
1962-10-20 - 1962-10-21
\ 21/1. Kot tő „Józsefné elvtársnő. Hazafias Népfront V.kerületi titk. Felszólalásban üdvözli & pártérteke zletet• A.VIII. kongresszusra való felkészülés időszaka egybeesik az élet minden területén a mérleg készítés időszakával. A kerületi pártbizottság beszámolója^ I 3 éves munka mérlege, eredményeit, s azt bizonyítják, bogy„pártunk ] 1 VII. kongresszusának határozata helyesek voltak, olyan határozatok I voltak, amelyek egész dolgozó népünket•harcba tudták szólítani céljaik megvalósítására. Ezeknek az' eredményeknek egyik alapvető feltétele Volt, hogy Pártunk ós a tömegek közötti bizalom erősödött,„ fejlődött, szorosabbá vált. Ennek a bizalomnak erősödösét, további fejlődését keli, hogy szolgálja a Hazafias, Népfront mozgalom és a többi tömegszervezetek működése is. Ma már világosság volt, hogy a Népfront a nép számára nem taktikai eszköz, nemcsak akkor vesszük elő, ha egy-egy feladatot meg kell oldani, hanem a népfront a szocializmus építése során, nagy„fpl.adataink megvalósításában, szövetségi politikánk megvalósít iában eredményesen tud közreműködni. Ha igaz az a tétel - és igaz re hogy az uj társadalom felépítésében elgen^edhetetlenul szükséges a széles tömegek közreműködése, akkor világosan, látjuk a népfront perspektíváját, hiszen alapvető feladata a tömegek mozgósítása.. > A kerületi Népfront Bizottság ezeket tartotta és tartja„szem előtt, érzi a párt bizalmát és ennek tudatában végzi tevékenységét. A„ Bizottságban dolgozók egyre inkább megtanulják a tömegpolitikai munka végzéséhez feltétlenül szükséges komoly politikai tudást, felkészülést. Szükséges az általános színvonal igen magas volta„és a végtelen türelem. A mi kerület ..ifiben ez Különösen fontos, mert a kerület összetétele igen sok rétegű /kisiparostól, orvos, mérnök, jogász megtalálható/. | . , A Népfront sokféle tevékenysége közül kiemelten foglalkozik ax békemozgalom munkájával. Ez az a terület, amely a lakosság lég-* szélesebb rétegét érinti és, ahol .leginkább lehet eredményeket „_ elérni. Az utóbbi időben egyre nagyobb bizalommal fordul a kerülte leti lakosság a Népfront Bizottság felé a béke kérdéseivel, és egyéb fontos nemzetközi kérdésekkel. Ez azt bizonyltja, hogy a lakosság részéről az érdeklődés megvan. Ugyanez vonatkozik a szocialista világrendszer fokozottabb megismerésének területére is. A kerületi Népfront Bizottság tett lépéseket az lyányban, hogy a baráti országok életével megismertesse a kerület lakosságút, ez a. munka természetesen nem megy még hiba nélkül, pedig nagyon fontos kárdéá, mert a szocialista tábor eredményeinek bemutatása elválaszthatatlan a béke kérdésétől, ugyanis épen az eredmények adhatnak hitet a béke -megvédésnek lehetőségére. Foglalkozik a Népfront Bizottság a kerületi tanács töiregpolitikai munkájának -segítésével is. Es is egy olyan„terület, „ahol a kisiparosoktól .kezdve a jogászig, .majdnem kivétel nélkül minaen fog— 1 3 slkozásu ember szerénél, igy a problémák, az érdeklődési -kör, igen | ' széles. Itt? beszél Kötő elvtársnő arról, hogy a társadalmi munka í jellege ma már megváltozott, nemcsak a régi„értelemben vett fizikai { társadalmi munkát értik v látta, ihanpm -pl. „társadréi®„munka ás „is, sünikor egy mérnök szabad idejében kerületének'szépítés! terveivel | foglalkozik vagy pedig, egy jogász díjtalan jogi tanácsot ad, tea hozzá fordulóknak. |_____________-5 __ ! * ~ M í . . .___________•____________, ,________________________________________ „ . fi ■ ■ .