Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.10.a/1)

1959-10-24 - 1959-10-25

IC. UtM / Pártunk egy-egy időszak eltelte után számbaveszi és elemzi az összegyűlt tapasztalatokat, hogy azok ismeretében helyesen tűzze ki az ujabb feladatokat ós mozgósítsa azokra a párttagságot és a pártohkivüli dolgozókat. ■.- 'í’'\ ; A mi pártunk harca, munkája a nemzetközi munkásmozgalom harcainak részét alkotja. Eredményeink csakúgy, mint esetleges hibáink nem csupán az országban, hanem határainkon, kivül is hatnak. Ismeretes, hogy a nemzetközi reakció miképpen használta fel a magyarországi ellenforradalmi lázadást szerte a világon a haladó emberek, a kommunista pártok elleni harcra, támadásra. A szocializmus győzelméért folytatott harc tapasztalatai igazolják Lenin egyik fontos tételét, mely szerint a kommunista társadalom te építése folyamán a cárt szerepének növekednie kell - nem pedig csökkennie, amint azt a revizionisták állítják. A történelmi ta­pasztalatok bizonyítják, hogy a munkásosztály egységes forradalmi pártjának vezetése nélkül nem képes a hatalom birtokában sem annak megtartására. Tudja ezt az ellenség is és nem véletlen, hogy az 1956-os ellenforraoBLom eszmei előkészítése idején a fő csapásokat a pártra irányította: megtalálta a réseket és minden törekvése az volt, hogy azokat kiszélesítse. Ha a párt egységes - legyőzhetetlen ! Annyi más tanulság után, melyet a nemzetközi munkásmozgalom tapasztalatai ezideig adtak, yy a mi esetünkben ismét bebizonyosodott, hogy a párt éa a párt által vezetett munkáaon/.táiy míMon támadáson, nehézségen úrrá tud lenhT® ha megvan a párt egysége. A párt egységének feltétele, hogy a párt politikája helyes legyen, hogy ezt a politikát az egész nép magáévá tegye és dolgozzék a megvalósításán. A párt helyes politikája a jó munka alapfeltétele adva van és elmondhatjuk, hogy az V. kerület kommunistái, ki-ki a maga terü­letén, sokat tett a helyes politika gyakorlati megvalósításáért. Y ’/ " re . ■ ró j' A pártegység megteremtéséért kerületünkben az elmúlt 3 év alatt a kerületi Pártbizottság. Párt Yégreha.ltóbizottság tevékeny harcot folytatott. ■ ■ ' • • ... •• • . ... - , ;■ • ________ _________________- - — - ■ - - - — - ■ - - -3 - . ■ ..... ló I- 22 -

Next

/
Thumbnails
Contents