Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.9.a/11)

1987

í I rí'"' i© IS®®- 7 -közös rendezvényeinken, a tanítást meghaladó feladataink el­végzésében igen kevéssé tudnak részt vállalni. A hallgatók - tanárok, tagozatvezetés közötti kölcsönös információ, feladatmegoldás érdekeben az osztály, illetve tan­folyam bizalmik közvetlen és rendszeres kapcsolatot tartanak a tagozatvezetéssel, legszorosabban a tanulmányi előadóval. Jel­zéseik az oktatás szervezésében és tartalmi alakításában hasz­nosan beépíthetők. Jó gyakorlat, hogy a tagozatvezető is részt vesz a szakcsoport­értekezleteken, s vezeti a bizalmiak megbeszéléseit is. Ezzel _ néhány információs áttétel is kiküszöbölhető. f-N Az évinditás tapasztalatait összegezve megállapítható, hogy az az általános tagozaton a többéves gyakorlat alapján rendben megtörtént. Itt inkább a tanulmányi- és munkafegyelem hagy kí­vánnivalót maga után több vonatkozásban, mint pl.- a hallgatók rendszeres óralátogatása, aktiv részvétele a szemináriumokon;- a foglalkozási idő megtartása;- a vizsgáztatás széles horizonton elhelyezkedő módszerei ós követelményszintjei, melyek összességükben a pártoktatás tekintélyét, színvonalát csökkentik. ■HnHfggq HH© Sok a hiányzás. A pártalapszervezetek, pártszervek részéről több esetben túlzott az engedékenység, s az ellenőrzés, a szá­monkérés hiánya tapasztalható az igazolások, halasztások, tör­lések vonatkozásában. Megkockáztatom: a politikai szükségletek­hez igazodó beiskolázás átgondolatlansága és érzékelhető ezáltal. A folyamatos tanulás a hallgatók kis hányadánál valósul meg. A rendszertelen tanulás pedig felszínes ismeretekhez vezet - a tanárok legnagyobb erőfeszítései mellett is, akik kiselőadások­kal, irodalomelemzésekkel, jegymegajánlásokkal is próbálják ösz­tönözni őket. A hallgatók részéről felvetődő okok: munkahelyi elfoglaltság, fáradtság, időhiány. Igaz ez annak ellenére, hogy a II. évfolyamon az óralátogatást, a folyamatos készülést több­ségében jobbnak itéli a szakcsoport a korábbi évfolyamoknál. _________________________________m_________________________________________________j 1___________________________ CT____________________ fi_____

Next

/
Thumbnails
Contents