Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.9.a/11)

1985

F ’ i , fgjf . B1- 3 -' v'.'/j’l i-7/fV'í&:';’Yí®Y'te'íYi:'. A II. évfolyam hallgatói számára pályázatot Irtunk ki "Saját vállalatuk, munkahelyük vagy kerületük 40 éves fejlődése" oimmel. Ez a forma kevésbé elkerült, az egész évfolyamén 6 fő vett részt dolgozatával a pályázaton. Tanáraink mind a bárom évfolyamon a hallgatói igényeknek meg­felelően szóltak a tanácstagi és képviselői választások Jelen­tőségéről, újszerűségéről. | Tartalmi oélkitűzések megvalósitása évfolyamonként: I. évfolyam: CT A kiadott jegyzettel már második éve dolgozunk. Általánosság­ban elmondható, hogy ez a tankönyv jobb, mint a korábbiak vol­tak, problémaközelltéseiben, nyelvezetében, érvelésében egyaránt. Egy régi hiányosságot pótol azzal, hogy részletesebben foglal­kozik a marxizmus-leninizmus keletkezésének történelmi háttéré­* .‘t v ' \ I ‘ vei, eszmerendszerének egységével, fejlődésével. A dialektikus materializmus jegyzetrész a megelőzőekhez képest kidolgozottabb^ jobban felépített, jobban szerkesztett. Ezzel együtt is további változtatást igényel. A történelmi materializmus jegyzetrészben fellelhetők mai társa-i 1 dalmi kérdések, problémák, ezzel közérthetőbb, valósághübb tár­sadalomkép kialakítását segíti elő. Szerkezetével, logikai me­netével kapcsolatban vannak a szerzőktől eltérő észrevételeink r is. Az irodalom: Peldolgoztat&sa oktatásunkban régi keletű probléma, osak néhány alapvető klasszikus munkára szűkül le. A jelenlegi j szöveggyűjtemény nem segíti elő, hegy a hallgatók fokozott ér­deklődését felkeltse. Sok esetben túl nehezek a válogatások, egy-egy műből kiragadott részletek, anélkül, hogy a hallgatók ismernék a müvek megjelenésének a miértjét, a történelmi körül­ményeit, az adott mü egészének valamilyen rövid tartalmi kivo­natát. jának tartjuk, hogy a kötelező irodalom mellett Javasolt irodalmak jegyzéke is található. Igaz a hallgatók tömege nem jut hozzá ogy-egy folyóirathoz, vagy időszerű irodalomhoz, vagy ninos is olyan igényük. Mégis hasznosnak találjuk, mert az érdek­lődők elmélyültebb tanulását jobban elősegíti. ........ '' ..... ...............■■■■■■ — -Hl ............. ........ ' A JJ! P i /.

Next

/
Thumbnails
Contents