Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.9.a/11)
1985
I1 US 1 sír ' í }. ’ Imrnmm 9h£ HP JELENTÉS ai MLEE IV-XV. kerületi tagozatának 1984/85. évi . tevékenységér61 1 i 1b egész éves oktató-, nevelő munkánkat az érvényben lévő felsőbb szintű és a két kerületi Pártbizottság határozatai’ nak szellemében végeztük. Tevékenységünket az Oktatási Igazgatóság 1984/85-ös munkaterve alapján terveztük. A nemzetközi és a belpolitikai helyzet szükségessé tette, 1 i hogy mind a hárem évfolyamon kiemelt figyelmet fordítsunk a politika szolgálatára, a pártegység erősítésére, az egységes szemlélet kialakítására, a napjainkban zajló gazdasági, ideológiai, politikai folyamatok megértetésére. . Célunk volt, hegy párttagjaink és a pártenkivüliek felkészültebbé váljanak politikánk befogadására, Magyarázatára, kezdeményez ően; meggyőző érvekkel alátámasztva, oselekvően álljanak ki céljaink megvalósításáért. A hallgatók meggyőzése évrőlévre nehezebb. Elfogadják pártunk politikáját, de a végrehaj- 1 tásban tapasztalt helyi problémák miatt kezdeményező készségük csökkent, a politika melletti kiállás sem jellemzi mindig hallgatóinkat. Az okok boncolgatásakor találkozhatunk érdektelenséggel, anyagiassággal, de demagógiával is. r A párt vezető szerepét felsőbb szinten általában elfogadják, de az adott munkahelyen különösen az uj vállalati formák bevezetésével kapcsolatban megkérdőjelezik. A hallgatók egy része a párt vezető szerepét szólamként emlegeti, de, hogy mibon nyilvánul az meg, nem érti és nem érzi az adott munkaterületen. Az oktatás minden területen kiemelt feladat volt a XIII. kongresszusra való felkészülés. A Kongresszusi Irányelvek feldolgozása évfolyamszinten az adott aktuális témákhoz kaposolódva történt. Tapasztalatainkat beépitettük a kerületi p&rtértekezlet összegzésébe. Tartalmában megegyeztek a pártszervezetektől érkező észrevételekkel. _____ -I i ________________ te_______________________________________