Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.9.a/10)

1988

A „kötetlenebb, szabadabb" forma, az őszinte, nyílt vita a vártnál (de nem a szükségesnél) nagyobb létszámot biztosított a „szemináriumokon". /Az év folyamán a részvételi arány - témától és propagandistától függő­en - átlagosan 40-90%-os volt./ A propagandistákra éppen ezért nagy teher nehezedett, hiszen az isme­retátadás mellett tájékoztató és információs munka elvégzésére is rá­kényszerültek. Sok esetben megfelelő ideológiai tartalmak nélkül félinfor­mációk birtokában. /Pl.: adórendszer, tézisek./ Munkájukat eredményesen segítették az Oktatási Igazgatóságon szerve­zett propagandista felkészítések, fórumok, a Propagandista Klub foglal­kozásai. ^ Nem hódított még igazán tért kerületünkben a korszerű technikai eszkö-Izök (videó, film) alkalmazása a pártoktatásban. Hiányzik ezen eszközök politikai munkába való beépítése eredményessé­gének, hatékonyságának felismerése, s sok helyen a szükséges anyagi hát­tér sem áll a pártszervezetek rendelkezésére. Néhány helyről a felhasz­nálható anyagok szűk volumenét, hiányos keresztmetszetét, s (a Reflektor Kiadó által forgalmazott videokazetták esetében) azok magas, szinte meg­fizethetetlen árát kifogásolták. I Mindez ismételten arra ösztönzi a kerületi pártbizottságot, hogy a következő oktatási évben az új módszertani kabinet egyik kiemelt feladata­ként kezelje e gondok, feszültségek enyhítését, a pártszervezetek propa­gandamunkájának ezirányu segítését. fi III. Az 1987/88-as pártoktatási év tanfolyamainak tartalmi tapasztalatai 1./ A pártoktatás valamennyi formájában megkülönböztetett figyelmet kapott a gazdaságpolitika kérdéseivel való foglalkozás, az MSZMP KB 1987. július 2-i, a gazdasági-társadalmi kibontakozásról szóló állásfoglalása, ill. a kormány stabilizációs programja megvalósításának helyi lehetőségei. Az oktatási év során az információs jelentésekben, a politikai tudat­­formáló munka kerületi tapasztalatainak, a tézisviták összegzésénél „naprakészen" és átfogóan értékeltük, továbbítottuk a gazdaságpolitikával kapcsolatos kérdéseket, amelyek megegyeznek a tömegoktatásban és káder­­képzésben szerzett tapasztalatokkal. U ©ta I £ • ^ _ ... j ||

Next

/
Thumbnails
Contents