Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.9.a/10)

1987

.«• V «"■»• /J. lm mindenkor a társadalmunk elé tűzött célok, valamint a he­lyi feladatokból adódó az ifjúságra háruló teendők megha­tározása adja® A KISZ Bizottságtól és az alapszervezetektől csak úgy le­het elvárni, hogy részt vegyenek a határozatok megvalósí­tásában, ha ezeket ismerik és a végrehajtás során konkrét feladatokat kapnak* Ennek gyakorlata során azt a módszert alkalmazzuk, hogy az alapszervezetek titkárai a KISZ-tagsággal nemcsak, is - ^ mertétik a párthatározatokat, hanem annak értelmezésében is segítséget nyújtanak* A gyár előtt álló gazdasági fela­datokról a gyár gazdasági vezetői kibővített PB ülésen tá­jékoztatást adnak, ahol az asz-i párttitkárok és a fiata­lok képviselői is megismerik ezeket és ezután az egyes területeken a konkrét feladatok meghatározására is sor kerül* A KISZ-titkárok természetesnek tartják, hogy kérdéseikkel, javaslataikkal a párttitkárokat megkeressék# A jó kapcsolat bizonyltja, hogy nem várják meg a vezetőségi vagy taggyű­lések idejét, hanem a mindennapi munka során jeleznek* fi Irányító munkánk hiányossága azonban, hogy alapszerv :<zeti szinten a pártszervezetek nem ismerik kellőképpen a KISZ- alapszervezetek éves akcióprogramját és a KISZ belső munká­ját* Szükséges, hogy a jövőben párttaggyüléseken tájékoz­tatás hangozzon el egy-egy időszak (negyedév, félév, év) KISZ-határozatairól. Ezek megfelelő ismerete a biztosítéka annak, hogy a párt­­szervezet irányitó munkája a központi KISZ-határozatokkal egységben/legyen és a döntések megvalósítását segítse# PNYV* HPS0 25/1987. 144. Ifi- | n w~ j

Next

/
Thumbnails
Contents