Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.9.a/10)
1986
t- k -Az ott elhangzottakat jól felhasználva /nem megtartva egyéni információnak/ a tájékoztatás részben megoldható. A pártszervezeteket 1970. óta kötelezi határozat a KISZ titkár meghivására pártvezetőségi ós taggyűlésekre még abban az esetben is ha a személy párton kivüli. Ennek ellenére még most is találkoztunk olyan esetekkel, ahol ez nem történik meg /pl. OTP, Timáripari Szöv./. A tájékoztatást segitik ezenkívül a kettős tagsággal rendelkezők, valamint a párt tömegoktatásban résztvevő fiatalok, Ari A párttagok ismerete a KISZ-es feladatokról differenoiált. Általánosan információt taggyűlésen kapnak ifjúságot vagy KISZ-1 érintő napirendek keretében, melyek száma elég kevés éves viszonylatban legfeljebb egy alkalommal. A pártvezetőségi tagok ós főleg a titkár személyében ez természetesen jóval szélesebb. Található, olyan pártszervezet is, ahol a pértvezetősógi ülésen a KISZ titkár minden alkalommal ismerteti a KISZ szervezet soros feladatait. A jelenlegi helyzetre jellemző a párttagság jó tájékozótt^ séga ifjúsági kérdésekben, ami a közelmúltban tárgyalt két napirendnek köszönhető, /ifjúság helyzete, KISZ Kongresszusból adódó feladatok/. Az ifjusággal kapcsolatos pártmegbizatésok területén szinte egységes képről lehet beszámolni. A kettős tagsággal rendelkezők közül is döntően csak a KISZ vezetők kapnak KISZ-el kaposolatos pártmegbizatást, az idősebb vagy KISZ-en kivüli párttagok esetében pedig csak esetenként az, aki KISZ összekötői feladatokat kapja, ha van egyáltalán ilyen. . / • H x 0 i> l J .. - . , - -/-■. . _ .... - __ - ______ (