Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.9.a/10)
1983
______ . ''tecX/vtejf;', 1 ' L’ > jV | ] - ’ 1 9*5;',. Tapasztalat, hagy a párthatározatok pártcsoportokon való feldolgozása. az egyes párttagra való lebontása, adaptálása, a próbálkozások ellenére sem mondható kialakult gyakorlatnak. Ennek egyik döntő oka, hogy az alapszervezeti határozatokban ritkán határozzák meg konkrétan a pártcseportok feladatait. A másik szintén ritka gyakorlat, hogy a végrehajtandó feladatokat nem határolják el a pártalapszervezetek, a tömegszervezetek és a gazdasági vezetők között. A pártszervezetek a pártbizalmiak tájékoztatását alapvetően kétfélekép-Egyik módszer, hegy viszonylag rendszeres bizalmi értekezletet tartanak a vezetőség határozataiból, a taggyűlések előkészítésének feladataiból, valamint igénylik a bizalmiak jelzéseit az adott terület gondjairól, han, ^ v"X;'; gulatáról. Ez legtöbb helyen a szervező titkár feladata. Általában ezeken . ■ f . a helyeken a pártcsoport bizalmiakat esetenként hivják meg a vezetőség ülésére, elsősorban nagy jelentőségű témáknál, illetve ha területük pe-I BbbBií. litikai és gazdasági, esetleg káderügyeiről tárgyalnak. /Pl, MPI, körzetek többsége, BBV./ A másik - több alapszervezetnél alkalmazott - módszer, hegy a pártcseiflnillfil * ISHfli pert bizalmi állandó meghívottja és résztvevője az alapszervezeti vezetőségi ülésnek és ezzel a vezetőség letudja a bizalmiak tájékoztatását is. /Pl. Cérnagyár, BUBIV, Egészségügyi asz.-ek, Áruház, MÜFI, DMRW, Meteor, Ruházati Szövetkezet, Duna Cipőgyár/, A tájékoztatás egyedi és esetenkénti módszerét alkalmazzák a MAHART-nál és a BBV-nél, ahol nagy jelentőségű kérdéseknél iráses "Bizalmi tájékoztatót" adnak ki az egységes értelmezés biztosítására. A pártcsepertok ellenőrzésében, segítésében, - a körzetek kivételével - általános tapasztalat, hegy a vezetőségi tagok a területet egymásközt felosztva vesznek részt egy-egy pártosoport munkájában. Az ellenőrzés másik módszereként alkalmazzák a pártbizalmiak beszáraeltatását vezetőségi ülésen, ritkábban taggyűlésen. De az is sok helyen elő# fordul, hegy a munkát csak év végén a beszámoló taggyűlésen értékelik. ■ ! I í--------------------------------------x---------------------------------------, Í _____ __ ___________, ._______ fi________________—_____________X_____