Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.9.a/10)

1980

. ÉS *■ ' wWk,I- 7 -■xYY Iliit' Az Állami Ifjúsági Bizottság 15009/1980. /IPK. 8-9/AIB. számú határoza­ta az "Irányelvek a VI. ötéves tervidőszak ifjúságpolitikai feladatai­hoz" c. előterjesztés alapján, valamint, kerületi adottságainkat figyelem- * be véve az alábbiakat fogalmazhatjuk meg, melyet 5 évre szóló intézke­dési tervben rögzitlink. Elkészítésének határideje 1981. II. félév. Tartalmazni fogja:- az ifjúsági törvényből adódó jeladataink végtehajtásárn, . , , I- a végrehajtás ellenőrzésére,- a fiatalon tájékoztatásának megszervezésére vonatkozó tennivalói kát. Eaen intézkedési terv képezi i.a.jd lakóterületi ifjúsági munkánk alapját is. 1./ Az ifjúságpolitikai célok raegyal6sitasához szükséges feltételek meg- T" teremtésében tevékenyen részt kell vállalniuk a fiataloknak is. Tudásukkal, kezdeményező készségükkel kell hozzájárulniuk a társadal­mi-gazdasági feladatok megoldásúhoz. Növelni kell az ifjúsággal szem­ben támasztott követőimen,, i/ikot, hangsúlyozva a kötelességeket os felelősséget magukért, munkájukért, jövőnkért. 2./ Tudjuk, a lakóterületi ifjúsági munka továujfejlesztése csak széles­körű társadalmi munkamegosztiX évén valósulhat meg. A lakóterületi munka szerves rész,ét képezi az if júságpolitikai tevékenyégnek. E munkában a tnácsi szervek feladatainak összohangoltan kell érvé­nyesülniük a társadalmi szervezetek elsősorban a KISZ és a Ilk ’ laké­|1||P területi tevékenységével. Az állami szervek feladata elapvetően , a működési feltételek biztosítása, illetve a tevékenység szervezése, koordinálása.Ez mindenekelőtt a tanácsokra hárul. A lakóterületi ifjúsági tevékenység feltételeinek biztosítása során, támasz:: dunk az adott területen élő ifjúság társadalmi munkavégzésére. Ugyanakkor ; a aajátos ifjúsági igények figyelembevételéhez szükséges, az ifjúság és a képviseletére jogosult KISZ szervezetek fokozottabb bevonása a szocialista demokrác? lakóhelyi intézményeinek munkájába, a lakó­hely fejlesztését szolgáló döntések előkészítéseibe. A tanácsi sze-vek két évenként vizsgálati-elemzési kötelezettségűk körében adnak számot a lakótorület.i ifjúsági munka koordinálása te­rén végzett tevékenységükről, a föltételek biztosítása érdokeben végzett muakájakvél. A fiatalokat tájékoztatják ifjúsági parlamenten /tervidőszakban 2 al­kalommal/közéleti fórumokon /igény szerint/ I /'7 _ X_________________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents