Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.9.a/9)
1983
A osoportos beszélgetéseken valamennyi vállalat hangsúlyozta, hogy a helyi pártszervezet kiemelten foglalkozik a tőkés export ós import kapósán vállalatukra háruló feladatokkal. A helyi PVB-k az elkészített ós jóváhagyott tervek alapján tó) többszőr vizsgálták az export,- import helyzetet. Beszámoltatták a gazdasági vezetőket a terv végrehajtásának állásáról, a megtett intézkedésekről ós az ellenőrzés tapaszta^ latálról. Több helyen taggyűlésen is tárgyalták a témát. Mindezeken a fórumokon figyelemmel kisérik ós kiemelt feladatnak tekintik a kerületi PB 1982. aug. 30-is határozata óta eltelt időnek ilyen irányú gazdasági munkáját.- A BUBIV-nál a pártszervezet ajánlásokat fogadott el és adott a vállalat vezetőségének a tőkés export és import munka javítása céljából, amit a vállalat komolyan vett és beépítette munkájába. A pártszervezet az ajánlások teljesítését rendszeresen ellenőrzi* fa^ - A Bányagópgyártó Vállalatnál fővállalkozási rendszer va%• A pártszervezet ezeken belüli koordinálást tartja lényegesnek és ellenőrző tevékenységét is ezen a területen fejti ki elsősorban. Az alapszervezetek felé megszabta a közvetlen gazdasági oélt; a rájuk eső gazdasági feladat maradéktalan teljesítése. A MIKROELEKTRONIKA V. pártszervezete különleges feladatának tekinti, hogy szemléletváltást érjen el mind a tervezőknél mind az egyéb szakembereknél abból a szempontból, hogy a tőkés elemek kizárólagosságát értékeljék át ós hazai vagy szooialista alkatrészekkel váltsák ki azokat a lehetőség szerint. A pártszervezetek irányitó, ellenőrző j . . . / . 1 ¥ ' '