Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.9.a/6)
1965-05-07
' «• 6 — Wmí -1 -'tó ■" tó- ■ " ,, ■ -:tó''7'7. tó-tótó/ tó'tó/'/7 . . ■/ 7'7 , 7 7 tótótó77'7'!.- tó' .; '7 ■ ■BaBWytó ra A kerületi operatív bizottság megállapitotta, hogy az az áldozatkész munka, melyet a kommunisták, a tömegszervezeti antivís— ták a politikai előkészítés során kifejtettek, meghozta hatását úgy tartalmi, mint szervezeti vonatkozásban. Ez elsősorban abban nyilvánult meg, hogy a_2 fő gondolatot, melyet feladatul kitűztünk, sikerült megvalósítani. Elsősorban valamennyi üzemünk, szövetkezetünk és intézményünk feldolgozta 2o év alatt elért fejlődését. Ezt megfelelően dokumentálták, propagálták, grafikonokkal, fali újságokkal, szemléltető képekkel. Helyesen építették bele a KB. 1964. dec. lo-l határozatából adódó feladatokat, valamint azt, hogy helyileg a kijelölt célkitűzések megvalósítása melyen eredményeket hozott. Ezen °®lu-L bemutatták a termelékenység állását, az uj termékek bevezetését, ■ ■, 0 azok gazdaságosságát stb. Kiemelten kell szólni a brigádok vállalásainak és rtért eredményeinek propagálásáról és ezeknek táblákon történő bemutatásáról. A másik fő gondolat, amely a politikai előkészítés során szintén erőteljesen dominált, a munkások nemzetközi szolidaritásának az eszméje. Ez nemcsak az ogitációban érvényesült, hanem a dekorációban is kifejezésre/ jutott. Valamennyi üzemünk meneteben megtalálható volt a dekorációban a tiltakozás a vietnami agreszszió miatt, az amerikai imperialisták csapatainak kivonása Dél-Vietnamból. És nem utolsó sorban a szovjet-magyar kormányok külpolitikájának való együttérzésük. Meg lehet tehát állapítani, hogy tartalmában és külsőségeiben a felvonuláson sikerült a majális jelleget hattérbe szorítani ^ és a politikai mondanivalót kifejezésre juttatni. A ió politikai előkészítő munka nemcsak a felvonuláson nyilvánult meg, hanem éreztette kedvezőbb hatását az üzemekben is. Ismeretes, hogy a kér. PB. tagjai látogatásokat tettek az üze-I tnekben, elbeszélgettek dolgozókkal, megtekintették a belső dekorációkat is. Csaknem egybehangzó velemeny szerint örömmel léte hetett megállapítani, hogy a hangulat az femekben jé volt, a termelési eredmények, brigádok'vállalásai láthatók voltak, a faliújságokon friss cikkek es képek szemléltettek 2o éves fejlődésünket, a proletárintenocionalizmus nagy eszméjét. Itt is kevesebb volt már a majális jelleg és több a politikai I mondanivaló. Feltűnő volt az üzemekben, műhelyekben, az udvarokon a rend és a tisztaság, amibe© a KISZ aktivisták is nagy mértekben besegítettek. Meg lehetett tehát állapítani, hogy a PB tagjai igen kedvező benyomásokkal ós tapasztalatokkal térték vissza az üzemekből. Szervezetileg is pozitiv eredményekről adhatunk szamot a titkár elvtársaknak. Kerületi szinten tudvalévő volt, hogy löooo íot 1 _____________________________, ._________________ f . _ .