Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.9.a/6)
1965-01-29
^ . j figyelembe vesszük, hogy az alapelvek tekintetében elért egység ! . nem statikus. Állandóan változó és fejlődő társadalmi és politikai életünk uj és uj oldalról teszi próbára a .párttagság ideológiai felkészütsegét. Az egységet újból és újból kell biztosítani. Hogy mennyire igy van elvtársak, vizsgáljuk meg az elmúlt 8 esztendőt. 1957-58-ban párttagságunk döntő többsége minden vonatkozás-I ban egyetértett a párt politikájával. Egységes volt a párt. Milyen kérdésről volt akkor szó? Hatalom megszerzése, a feladat, a cél egyértelmű és világos volt mindenki számára. Ezekben a kérdésekben a párttagság egesze egyetértett, annak .érdekében tevékenykedett. Ez nem jelenti azt, hogy ebben az országban elvtársak ezt a csatát végigcsináltuk, kemény harcot kellett folytatni a párton belül a kérdésekben egység volt. Mi a helyzet ma? Ma a párton belül egy sor kérdésben vita van, nézeteltérések vannak, ebből az következik ha akkor egységes volt a párt, ma nem egységes? Nem ez következik. Az igazság az, hogy más volt a helyzet akkor és más a helyzet ma. Ma sokkal bonyolultabb a helyzet, sokkal nehezebb egy sor kérdésben eligazo/dni. Maga a társadalmi fejlődés, a problémák uj és uj halmozást állítja elénk, melyek marxista-leninista magyarázatra várnak. Pl. a szocialista társadalom törvényeinek, törvényszerűségeinek kérdése. Ismerjük elég alaposan? Nem, sokat kell kutatni, vizsgálni, egy sor konatkozásban pontosabb választ kell adnunk, uj társadalmi, gazdasági alakulatban élünk, tehát uj kérdések merülnek fel, ezekre választ várnak és választ kell adni. Hozzá kell tenni elvtársak, elméleti kérdésekről lévén szó még Keveset tudunk, jó néhány olyan kérdésre kell választ adni, amely a holnapot, a hoÍnaputónt- jelenti. * . I Azt hiszem nem szükséges bővebben kifejteni milyen más jellegű kérdésekről is van szó, amelyre pontosabb választ kell adnunk. Ugyanakkor kutatják hogyan lehetne jobban, hatékonyabban megölik dani feladatokat. Csak címszavakban sorolnék fel egy néhányat, amellyel találkozunk a mindennapi élet során és amelyre sok esetben keressük a pontosabb választ. 'Ilyen kérdések: népgazdasági és helyi érdek összhangja, a helyi ösztönzés rendszere, a gazdasági mechanizmus kérdése, tudományosabb tervezés, a szükségletre történő termelés biztosítása. Rögtön hozzáteszem elvtársak tervezünk, bervek alapján dolgoznak üzemeink, tehát megyünk előre. Azonban egy gyorsabb fejlődéshez szükséges a gykorlati tapasztalatok alapján finomítsuk a tervezést, megteremtsük az alapját egy sokkal gyorsabb előrehaladásnak. Sokkal több kérdés merül fel, amellyel kapcsolatban bizonyos véleményok vannak, Amikor as egység kérdését vizsgáljuk elvtársak, akko eztYigyelembe kell venni. Teljesen jogos az a vélemény, amely as üzemekben merült fel, hogy gyorsabban menjünk előre, gyorsabban fejlesszük a népgazdaságot, gyorsabban oldjunk meg kérdéseket, azonbn a kérdés, amelyet felvetnek jogos, de ugyanakkor meg kell vizsgálni a másik oldalát is, vajon a feltételek megvannak-e arra, hogy nagyobb lépést tegyünk előre. I . ' YYYa-y.í’Y^y II I n | YV Y Yy '-YYraY ’ ■- II •' . . “ Y 1 •] J* . ' ' */ • I ' íj i r________________________________________ • v . '—^.7 7;....- - ■ — -fppiPPtóré1 réVvU YraYU ■ - réréY'ré / 'V: -réYréYYkréYréü./, 77/tóra- /tó;-;...;/rá y í.