Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1986-01-23

A munkásőr állományépitő és szervező munka minden pártalap­szervezet, pártszervezet számára fontos feladat kell legyen. Arra kell törekedni, hogy az arra alkalmas dolgozók megfele­lő számban kerüljenek a Munkásőrség soraiba. A Központi Bizottság és a Budapesti PB. határozata alapján meg kell határozni a káder- és személyzeti munka továbbfej­lesztését szolgáló kerületi és helyi /pártszervezeti/ tenni­valókat. Kiemelt figyelmet fordítunk a Központi Bizottság, a Budapes­ti és a kerületi Pártbizottság ifjúságpolitikai állásfogla­lásából, fcladattcrvéből adódó feladatok végrehajtására, melynek során megkülönböztetetten segítjük, koordináljuk és ellenőrizzük az állami és társadalmi szervek, szervezetek ifjúságpolitikai tevékenységét. A pártszervezetekben az el­ső negyedévben ki kell alakítani az ifjúságpolitika megvaló­sítását szolgáló helyi tennivalókat. Fontos feladatunknak tekintjük a KISZ XI. kongresszusára való felkészülés segítését. A KISZ szervezetek pártirányitásának továbbfejlesztése a pártszervek- és szervezetek fontos fela­data. A lakóterületi politikai munkában kiemelt figyelmet kell fordítani a lakosság tájékoztatására, véleményének megisme­résére a kerület fejlesztési terveiről, ezzel is elő kell segíteni a lakóterületi demokratizmus erősítését, a lakos­ság társadalmi aktivitásának növelését a lakóterületen. Ebben a munkában kiemelkedő szerepük van lakóterületi körze­ti és pártszerveknek- és szervezeteknek. A kerületi pártmunkában továbbra is folyamatos és fontos feladat, a párt- és a munkásmozgalom veterán harcosaival, személyes ügyükkel való foglalkozás. 1 f Í-: \ | \ /.

Next

/
Thumbnails
Contents