Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1984-05-17
Ínyokkai kell rendelkezzenek, ami a politikai munka hatékonyságához szükségesek. Javaslom - az elvtársakkal egyetértésben ezt gondolják át, s a lehetőségek szerint kerüljön vissza a testület elé. Javaslom köszönjük meg a vezetőség eddigi, 1 • ! jó színvonalú munkáját. ; .-/te •' Egresi Károly elvtárs Köszönöm a VB elismerő szavait. Nem fogadták mindenütt egyértelműen jól a vezetőség létrejöttét. Ahhoz, hogy egyértelműen elfogadják a vezetőséget, ahhoz igen jó munkát kell produkáltt nunk. A PVB az elhangzott észrevételekkel kiegészítve egyhangúlag elfogadta a IV/l-es Lakóterületi pártvezetőség működési rendiére tett javaslatot. ! Napirend 6. pontja I Különfélék a./ dr.Lázár László elvtárs, a BUBIV vezérigazgatója nyugállományba való helyezésének kérelme. tt Keztyüs József elvtárs Lázár elvtárs írásban kérte nyugdíjazását. A kerületi PB. vezetése egyetért azzal, hogy julius 1-vel elkezdheti felmondási idejének letöltését, a magas kitüntetés adományozásával és a vezérigazgatói beosztás pályázat utján való betöltésével. Beszélgettünk Lázár elvtárssal és Kóczián elvtárssal is, hogy a belső állományból kik jöhetnek számításba. Ők több javaslatot vetettek fel. Kérdés nem hangzott el. Hozzászólások: f 1 ÁL ' |-------4 — I