Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1984-04-26
ez az oktatásra, mert a dolgozók szakmai, politikai felkészültségének növelésében, többnyire közvetlenül is érintettek, érdekeltek. A munka melletti továbbtanulni szándékozó fiatalok a törvényben biztosított kedvezményeken túl, munkahelyüktől további anyagi és erkölcsi ösztönzést is kapnak, /pl. tanszer-vásárlás, munkaidő kedvezmény/, Ami viszont a jelentésekből nehezen megállapítható, hogy a képzésben résztvevők közül milyen a fiatalok aránya /ez többségében a többi számadatokra is jellemző volt/, bár majd mindenhol hangsúlyozták, hogy az oktatásban résztvevők nagy része fiatal, A fiatalok oktatásával kapcsolatos általános tapasztalat az is, hogy egyre nehezebb a beiskoláztatásuk, elsősorban a 8, általános iskolát el nem végzettek körében, illetve a középfokú végzettség megszerzésében. Több vállalatnál viszont jelentős előbbre lépés történt a szakmunkásképzésben, de különösen a szakmásitó tanfolyamokra való beiskolázásban /pl, Duna Cipőgyár, OBV,/ Ez rávilágít arra is, hogy a legnagyobb nehézséget többnyire az általános műveltség növelése érdekében történő oktatási formákba való beiskolázás jelenti. ^ A jelen gazdasági körülmények között egyre nagyobb jelentősége van a fiatalok nevelésének, munkájuk figyelemmel kisérésének, segítésének. Ebben jelentős helyet foglal el a pályakezdő fiatalok fogadása és a velük való további foglalkozás. Bár az ünnepélyes fogadások hozzájárulnak a beilleszkedés megkönnyítéséhez, de nem pótolhatják a folyamatos segítségnyújtást, foglalkozást. Kevés helyen kialakult gyakorlat a patronáló rendszer, de még ritkább a patronálók ezirányu tevékenységének elismerése, megbecsülése. Ebben egyébként a KISZ szervezeteknek is nagyobb szerepet kellene vállalniuk. so j [- 3 -é r