Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1984-01-19
- 14 -lesz. Az ügyintézés színvonala nem esett vissza, a lakossági kapcsolatokban fejlődés tapasztalható. Olyan fajta párt irányításra van szükség, hogy a tanácsi vezetők, illetve a testület önállósága megfelelően érvényesüljön, a bizalom, a kölcsönös megbecsülés jegyében legyen, s ezt még inkább erősíteni szükséges. A tanácsi kommunisták, vezetők élenjártak a feladatok végrehajtásában. A társadalmi megítélés valóban fontos, de ahhoz úgy is kell dolgozni. Kérjük a tanácsi vezetőket, hogy az itt elhangzottakat hasznosítsák a Főv. Tanács VB. előtti beszámoltatás során. r A PVB a szóbeli kiegészítésekkel együtt egyhangúlag elfogadta a kerületi Tanács szervezete és munkarendje, munkamódszere korszerüsitésének eddigi tapasztalatairól szóló jelentést, valamint tudomásul vette a háttérinformációt. Losonczki Károlyné elvtársnő Köszönjük, hogy elismerték eddig elért eredményeinket. Feladatunk j erősíteni az apparátus, a tanács népképviseleti jellegét, a lakóbizottságok élőbbé tételét. Elsődlegesen a közvélemény megité-I lésében kellene előbbre lépni. A háttérinformációt nem tartom rossznak, ez számunkra kontroll, ezeket a további munkánk során 0 figyelembe kell venni. Javaslom a jelentés elfogadását az elhangzott kiegészítésekkel és az április 10-i tanácsülésre készítendő anyaghoz felhasználásra. A Tanács V.B. a szóbeli kiegészítésekkel együtt egyhangúlag elfogadta a Tanács szervezete és munkarendje, munkamódszere korszerüsitésének eddigi tapasztalatairól szóló jelentést, valamint tudomásul vette a háttérinformációt. | ' I I I M /fi I fi I ______________' 1 I _ — 7 ./fö 4 .