Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1984-01-19

í i ! 9fi fi | Köteles Zoltán elvtárs Nem láttuk korábban a kettős vezetésből adódó gondokat, nem ki­próbált ut volt. Sándory elvtárs javaslata az volt, hogy minden főosztályvezetőt, osztályvezetőt fel kell menteni és ideiglene­sen megbízni, aztán rendet csinálni. Együtt leültünk vele es közöltük, hogy ez nem elfogadható stílus. Elmondtuk neki, hogy felül kell vizsgálni a jelenlegi szervezetet, s ennek függvényé­ben a hatékonyság szempontjából szükségessé váló személyi cseré­ket demokratikus fórumokon keresztül végigvive kell végrehajtani, de ehhez megfelelő programmal kell hogy rendelkezzen. Sajátos vezetési stílus azt jelenti, hogy Nemeskéri elvtárs aprólékos, mindent megfontoló, kissé nehezen döntő vezető volt. Sándory elv­társ pedig gyorsan döntő, apró dolgokat lerázó, rugalmas vezető. Nemeskéri elvtárs az Egyesülésnél jogi személy lesz, vállalati intézkedési jogkörökkel. Nemeskéri elvtárs elmondta, hogy szíve­sebben menne vállalathoz dolgozni, de ha más megfelelő ajánlatot nem tudunk tenni akkor elvállalja, ügy érzem fog tudni ott alkot­ni, mi is erősebben szeretnénk támaszkodni az egyesülésre. Való­ban eredményes évet zárt a MEV, azonban látok gondokat jelenet és jövőjét illetően. Nincs tiszta profiljuk. A volt HIKI-ből töb­bet kellene kihozni. A vállalat nyereségét Gyöngyösön termelték ki. Arra kell törekedni, hogy a mikroelektronikából éljenek meg. A szovjetek nem tudják egyenlőre szállítani a gyártósort, igy nem 0 lehet ölhetett kézzel várakozni. Ha a VB egyetért, úgy tudomásul veszem Nemeskéri elvtárs kitüntetésére vonatkozó javaslatot es azt továbbítani fogom. Mi úgy éreztük, hogy egy ilyen kitüntetés­sel viharokat kavarnánk, ezért egy következő alkalommal gondoltuk kitüntetni. A felmentés és kinevezés időpontja 1984. január 23. Pál László elvtárs Sándory elvtárs sajátos vezetési stílusát megítélni nem tudom. Sze­retnénk vele a jól bevált hagyományokat folytatni, amik már kia­lakultak a vállalatnál. Mi azt kérjük, hogy a szükséges változta­tások demokratikus keretek között legyenek megoldva, a közeleke­­dési szabályokat nem nagyon ismeri. Mi a magunk részéről a kormány­­biztossal nem alakítottunk ki szoros együttműködést, üléseinkre nem hívtuk meg, melyet munkánk hiányosságának tartok. Sándory elvtársnak nagyvonalú vezetési stílusa van. Szeretnénk ha teljes r 11 » jj tó _ 4 -i , I‘

Next

/
Thumbnails
Contents