Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1981-01-22
önkritikusan állapították meg, hogy rendszeresebb, konkrétabb munkát kell meghatározni a pártcsoport bizalmiak részére, jobban kell támaszkodni a pártcsoportok munkájára. V Bár több helyen úgy Ítélték meg, hogy például a beszámolók előkészítésében az eddigieknél jobban érvényesült a vezetőség kollektív munkája, mégis fejleszteni kell a jobb munkamegosztáson alapuló munkavégzést. A megfelelő tájékozottság és a jé politikai hangulat érdekében szükség van arra, hogy a vezetőségi tagok többet és bátrabban politizáljanak az emberek között politikai és köznapi kérdésekfa ről egyaránt. A KISZ-szel, szakszervezettel való kapcsolatot általában megfelelőnek tartják, de felhívjuk a figyelmet a segitő, ellenőrző, irányitó tevékenység hatékonyságának javítására. ■ Megállapították, hogy a pártvezetőségek és a bizalmi, főbizalmi testületek együttműködése kialakult és fokozatosan javul. Szoros együttműködésre van szükség a szakszervezeti bizalmik és pártcsoport bizalmik között is. A KISZ-alapszervezetek munkájában bizonyos aktivitás csökkenést 0 jeleznek sok helyen. Nem megfelelő több munkahelyen a munkásfiatalok körében tömegbefolyásuk. Egy-két kivételtől eltekintve egységes annak a felismerése, hogy behatóbban kell foglalkozni az ifjúság és a KISZ feladataival, gondjaival, közelebbről, illetve belülről kellene az idősebb generációnak, a párttagoknak megismerni őket, hogy az irányítás, segítés feladatait a pártszervezetek jobban meg tudják határozni. Néhány pártszervezet azonban továbbra is szervezeti jellegű módosításokban látja a KISZ-szervezetek megújulását, amit a X. kongresszustól várnak. Felvetődik erőteljesen az, hogy az ifjúsági rétegek sorában a politikai súlyánál kisebb hangsúlyt kap központi szinten és a propagandában a munkásifjuság helyzete. | 5% j