Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1981-06-11
Í Állásfoglalásuk tanulmányaik, ismereteik bővülésével, a társadalmi gyakorlat változásaival, problémáik rendeződésével is változnak. A differenciált megítélés az általánosítás szempontjából is ajánlatos. Az összegezett tapasztalatok nem jelenthetik az összes újpesti dolgozó közvéleményét. Bár hallgatóink "behozzák" a sokféle újpesti véleményt, hisz közel negyven újpesti munkahelyről jöttek, de ugyanakkor társadalmi rétegzettségük jobb az átlagosnál. A Tagozat egészének egyöntetű tapasztalata, hogy a hallgatók általában ismerik az MSZMP K.B. 1976-os, valamint a párt XX.-XII. kongresszusának ide vo) natkozó határozatait, illetve a szocialista - és ezen belül az üzemi demokrácia érvényesülését biztositó kormány- és miniszteriális szintű rendeleteket. Egyetemi tanulmányaik során egyre tudatosabbá válik bennük, hogy milyen h lehetőségeik, jogaik és kötelességeik vannak és mindinkább élnek is vele. Sok esetben véleményük nem mentes a szubjektív megítéléstől, az elvek helyes ismerete mellett a közvetlen pozitiv vagy negativ tapasztalatuk jelentősen befolyásolja értékítéletüket. Arra törekedtünk és törekszünk, hogy hallgatóink nyíltan tárják fel véleményüket, ne kerüljék meg az úgynevezett "kényes kérdéseket" sem társadalmunk egészét, vagy annak részkérdéseit érintően. Az őszinte légkör, mely a tanári-hallgatói kapcsolatra jellemző, garancia arra, hogy ez az összegezés a valóságos helyzeteífő vonásaiban megközelítőleg hűen tükrözi. fifji I* Értékelésünket az M.SZ.M.P. XII. Kongresszusának feldolgozása során szerzett tapasztalatokkal kezdenénk, összefüggésben a szocialista demokráciával i , i Hallgatóink helyeselték azt a nyíltságot, ahogyan a párt a közvéleményhez fordult, tájékoztatta és kikérte párttagok és pártonkivüliek véleményét már az irányelvek nyilvánosságra hozatala során is. ' • 1 í ct fa . /• :; .... ... ff