Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1981-02-05

I Magyar Szooialista Munkáspárt Budapest,1981,jan.26. Budapest,IV,kerületi Szigorúan bizalmasI Bizottsága Készült: 26 pld-ban Ikt.sz,tIV/VB/10, HATÁROZAT a IV.kerületi pártoktatás középtávú tervére. jjjj A pártoktatást, a világnézeti-ideológiai nevelést a kerüle­ti pártszervek és szervezetek az 1975/80-as években, a XI.párt­­kongresszus és a Központi Bizottság 1976,októberi határozata, valamint a Budapesti PB.ötéves oktatáspolitikai tervére épitett kerületi feladatterv alapján végezték. r'if-­A pártpropaganda ebben az időszakban jobban kaposolódott a párt előtt álló feladatokhoz, kiemelten foglalkozott a népgazdaság 0 és a nemzetközi helyzet új kérdéseivel. Szélesedett a klasszikusok tanulmányozása, erősödött a dialektikus gondolkodásmód, A magyar és a nemzetközi kommunista mozgalom ta­pasztalatainak felhasználása segítette a történelmi szemléletet, a szooialista tudat formálását, cselekvésre késztetett. Fejlődött a pártoktatás pedagógiája és módszere is. Mindamellett az oktató-nevelő munkában az elmúlt 5 óv során még meg­találhatók voltak az egyoldalú ismeretnyújtási törekvések, a fogal­mak és tények elvont tanítása, a formális vonások, A párttagság egyrószénél tapasztaltuk, hogy nem hasznosítja a ta­nultakat politikánk képviseletében, a munkában, a magánéletben. A kerületi párttagság 68-7o %-a vett részt ezen idő alatt a fa pártoktatásban. Évente átlagosan 5000-6000 elvtárs a tömegoktatás, a káderkópzés tanfolyamain 600 hallgató tanult. Emellett a Marxista Középiskola két évfolyamán évente 300-350 elvtárs tanult, s szerzett alapfokú politikai végzettséget. Az MLEE 3 éves tagozatán évente 650-750 to tanult, s 5 év alatt kb, 850-900 elvtárs kapott bizonyítványt, A káderek továbbképzé­sére is többféle témában szerveztünk tanfolyamokat, A szakosítókra és más káderképző formákra /5 hónapos,1 éves iskola/ évente l8o-2oo elvtársat iskolázott be a kerület, . 0 0; '70 : A hallgatók összetétele megfelelt a kerület jellegének, s nagy­részt a pártszervezetek káderigényeinek. Emelkedett a fizikai dol­gozók, a nők, a fiatalod, a párt és tömegszervezeti tisztségviselők száma. A több mint 3oo propagandista, s a MLK ós MLEE tanári gárdája felké­szülten ós eredményesen tett eleget megbízatásának. * ! & 11 ■■■— —————— M Í - -CT __________*__________________________- - —- . . ________________________ — - - - - — - - - - du ■■ --------CT- . . -.CT - CT- - ■ . -A. . fa*

Next

/
Thumbnails
Contents