Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1981-11-12

- A politikai együttműködésen túl - lehetőségeikhez mér­ten - adjanak segitséget a körzeti pártmunka tárgyi és egyéb feltételeinek javításához. Ehhez igényeljék a szakszervezet, a KISZ szervezet és a szocialista Felelősek: az érintett munkahelyi pártszerve­l ‘ Í- Segitse és ellenőrizze a lakóterületi- körzeti és a munkahelyi pártszervezetek együttműködését.- Ellenőrizze, hogy az éves munkatervekben mind a munka­helyi, mind a körzeti pártszervezetek rögzítsék a közös feladatokat, az együttműködés konkrét formáit, készit­- Évente hivja össze az együttműködő pártszervezeteket, jj | ahol a jó tapasztalatokról adjon tájékoztatást és igé- | > , ’ ■ réllvMré í•- Az üzemi lapok évente egyszer foglalkozzanak a munka­helyi - körzeti pártszervezetek együttműködésével, a tapasztalatokkal, s ennek végrehajtását a kér. PB. biz­- A kerületi Pártbizottság, a kér. Tanács, Rendőrség, IKV, a társadalmi és tömegszervezetek vezetői, vala­mint a munkahelyi pártszervezetek vezetői rendszeresen vegyenek részt a körzeti pártszervezetek rendezvényein. Ezt a kerületi PB. szervezze.­•filfliSi f* - t, ' fi* , -1 táré r é'1 . - * 'i\ * í vl/' ' ‘ réré iH/A• : . .

Next

/
Thumbnails
Contents