Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1978-10-05
. > ' ff ’ ', j I % '’YXfiP/Xy mhBBBHbW# Egyesületünk vezetése továbbra is azt a szakmai fejlesztési elképzelést kívánja erősíteni, amely alapján Újpestre szükséges összpontosítani erőinket, ennek érdekében szeretnénk szervezettebbé tenni együttműködésünket a kerülettel. A hazai és nemzetközi versenysport rohamos fejlődése hangsúlyozottan veti fel a területi bázis - mint utánpótlás-ne~ velés-jelentőségét, annak nélkülözhetetlen szerepét. A klub távlati elképzeléseiben - a felsőbb sportszervek és a BM irányításával és egyetértésével - fokozottabb mértékben kívánja a kerület segítségét igénybevenni. A tervezett. #ff7V fa építkezéseink, átalakítási munkálatai, utánpótlása és baráti köre, azok toborzása, működtetése, alapvetően a kerület sportkulturájának erősödését kívánja szolgálni. A klub törekvése azonban csak úgy lehet eredményes, ha a kerület is magáénak vallja az Újpesti Dózsát. Szükséges te- J hát, hogy az illetékes szervek megerősítsék a klubbal va-Az Újpesti Dózsa SC-nek a magyar sport által kitűzött fela• ' 1 ' datok teljesítésében meghatározó jelentőségű Újpest támo-A korábbiakban és jelenleg is, a klub irányításában, az el■ :ÍAtá3§Wi ta, nÖksógben, a szakosztalyvezetőségekben, a szakbizottságok^ bán, a kerület párt, tanácsi, a vállalatok és oktatási intézmények vezetői tevékenykednek, hasznos, eredményes társadalmi munkát fejtenek ki. A kerület képviselői közül tagja az elnökségnek Ilcsik Imre elvtárs, Kovács Ferenc elvtárs, Malovecz Gyula elvtárs. A szakbizottságoknak Horváth Ignácné elvtársnő és Darvas József elvtárs. A szakosztályvezetőségeknek Majorosi József elv' írói*?) d,yff -társ és Pólyák József elvtárs. Jelentős segítséget kapunk néhány újpesti üzem, elsősorban a Bányagépgyártó Vállalat és a Chinoin-gyár részéről. A klub eredményes tevékenységének egyik lényeges feltétele, hogy megszüntessük szakosztályaink szétszórtságát. Jelenleg szakosztályainkból 8 Újpesten működik: atlétika, cselgáncs, jégkorong, kézilabda, labdarúgás, ökölvivás, torna /női részg . ■"; . /■ «-# •'• 7.'\í».■'?■:<; vAfor/ín* v^*,"7>AV<-gA^/t'ij .-.^Yfof-p'Vróteí*ifa^L"Sr-y^VvlVj’-fote;’i^•&'fo■•■y£; ■"'■: . .. J- ■•$. '-■■■ mi' . i