Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1978-10-05

vei számos alkalommal vettünk részt a kerület sportrendez­vényeinek megtartásában. Több alkalommal került megrendezés­­nHp3 re az úttörő olimpia atlétikai versenyei, részt vettünk az "Edzett Ifjúságért" tömegsport mozgalomban és a "Nyitott Ka­puk" sportakció megrendezésében, kerületi ünnepségek megtar- 7ÜEB tásában. Néhány esetben létesítményeinken került megtartás­ra testnevelési óra, ill. felmerés, a nyári szünidei sport­ági napközik és a kerületi úttörő tábor programjának segí­tése. Hagyományossá kivánjuk tenni a mar négy éve elkezdett általános iskolai "Labdarugó Kupa" versenyeit is. Sikeres­nek tekinthető, hogy a sportiskolái előírásokban foglalt ©i úszás-oktatást 1975. óta a klub szakembereinek bevonásával Újpest ifjúságának klubhoz kötődését szeretnénk rnegvalósi­­' tani az iskolákkal való szorosabb együttműködéssel, a szak­emberek klubunknál történő foglalkoztatásával, létesítmé­nyeink rendelkezésre bocsátásával. Továbbra is keressük az iskolák azon szakembereit, akiket érdekeltté tudunk tenni az egyesületi munkánkban, a verseny­­sport erősítésében. Mind tervszerűbbé kivánjuk tenni a ke­­£ rület sportmunkáját olyan értelemben, hogy a beiskolázás ós kiválasztás szervezettebbé váljon közös sportversenyek meg- g|­tartásával. Részt kivánunk venni a jövőcen is az úttörő olim­pia kerületi kiírása alapján a versenyek megrendezésében. Az atlétika mellett tervezzük a torna és az úszás sportágak versenyrendezésének segítését. A kerületi általános iskolák Y.osztályainak, tantervi úszás­­oktatását továbbra is vállaljuk és az I-III.osztályok részé­re uszóversenyeket kivánunk rendezni. A sportági nyári szün­idei sportnapközik megszervezésével a kerület fiatalságát nagyobb mértékben kivánjuk bekapcsolni az egyesületi munkába. : ‘í‘v ‘ ■ " ■ . 7- „ . ■ ., te '777, ■ - 7

Next

/
Thumbnails
Contents