Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1978-10-05
m Q m A szakosztályok párhuzamossága kérdésében nem foglalunk állást. Egy dolgot mondanák, ha egy csapatnak ninos szükség* ogy sportolóra és az illető egy másik egyesületben többet tudna produkálni nem kell visszatartani, de itt is korrekt, emberi kapcsolatokra van szükség. Abban tudunk segiteni, hogy az Újpesti Dózsa sportolóit üzemeinkben, vállalatainknál foglalkoztassuk csak konkrétan koll jelentkezni. Lehet tájékoztatni a belügyi vezetést, pártvezetésti Újpesten semmi olyan álláspont, vélemény, magatartás ninos, hogy itt valami kiélezett hangulat lenne az újpesti nép és a Dózsa között. Mi egy helyre vagyunk lekötelezve a párthoz és annak politikáját I akarjuk végrehajtani* ami azzal ellentétes nem támogatjuk. A PVB vitája alapján tájékoztatni fogjuk az illetékes szerveket arról, hogy miként foglalkoztunk a két egyesület kérdésével. ^ A—Véjge.hfljt<5 Bigotteá&„az előter.1eaztéaeket egyhangúlag elfogadta. | i é j /vb Javaslat nyugdijemelésrei JIHI ^ • fo : Ferenc Béla nyugdijának 350.- Ft-tal való emelésével. Kováés Gyula nyugdijának 300,- Ft-tal való emelésével, Gajdusek Jenő nyugdijának §00,- Ft-tal való emelésével, Sajgál István nyugdijának 300.- Ft-tal való emelésével, Kováos Sándor nyugdijának 450.- Ft-tal való emelésével a Végreha.itó Maftt.taág egyhangúlag egyetértett. Vv#fo;r 8 '"■ • Mm áMaitefc munkásmozgalmi kelt módósitásárai Vadász Györgyné munkásmozgalmát 1963-óta, fo" Pályölgyi Györgyné munkásmozgalmát 1955-éta, dr.Színák Jánosné tm oKirni* 1946-óta. Győri Gyula munkásmozgalmát 195o-óta elismerte a végrehajtó bizottság • 'V-te/A V:-;-' ■foíiHA íj,;:; lil Jgjr&fllflj?.-IftkáehQggá.1 áruláai segély folyósítására i Ignáoz János elvtárs részére 7000 .-Ft. lakáshozzájárulási segély átutaláséval & VB egyetértett. 'V, ■ • jl ' | ' jAv.ftg3At A kftkUieti Pártbigott aég 1979 . évi költségvetésére. ' ( ■ l ■". ■* I' 1 ' , . • K ■ fa ;.favA.".fo-1 « _■, fa ' /. '■ AJÁfeeh.ajtó..gjAQttság aa előterjesztést egyhangúlag elfogadta. /Megjegyzési a jelentés első bekezdésében szereplő elvi megállapítást pontosítani kell./--------------------------------------------------j . _ <tf . . - ---■ _