Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1978-04-20
: i Nagyon-nagyon sokrétű a segítség. Fontos dolog, ebből az egész konoepoióból kimaradt, amely élő dolog, hogy a -szakmunkásképző intézeteket az egyes üzemek hogyan segítik, lít vannak a szakközépiskolák, amelyek áttérnek szakmunkás képzésre. Kormányrendelet van arról, hogy az üzemeknek hogyan kell e munkába bekapcsolódni. Ha a jövőben nézzük, vizsgáljuk ezt a problémát, akkor szélesebben kellene megpróbálni nézni, mert mi mindig arról a bázisról indulunk ki, amit 4-5 évvel ezelőtt elhatároztunk. Sokkal több tevékenység van a valóságban, mint amit a jelentésben kifejtünk. Kováos elvtárs:---------------I ta A jelentés nagyon egyértelműen, nagyon jól fogalmaz, araikor azt mondja, hogy elsősorban nem az anyagi eszközöknek az üzemek részéről odaadásáról van szó, ennél fontosabb a politikai tartalom, emberi kapcsolatok kialakítása. A Tanács költségvetése nem fedezni viszont az igények kielégítését, tehát az anyagi eszközökre is alapvetően szükség van. A jelentés megállapítja, hogy az együttműködésben vannak megtorpanások, átmeneti nehézségek. Egy kölcsönös érdeketlségü rendszernek ki kell alakulni, továbbfejlődni az adott iskolák, vállalatok vonatkozásában. Több olyan üzem van, ahol az iskolákban dolgozó szakembereknek elméleti tudását jobban fel tudnák használni. A kerületi iskolák is jobban igényelhetnék az aodtt, vagy velük kapcsolatban lévő üzem fejlesztési, kutatási munkájában lehetőség szerint való részvételüket. Tudatosabbá kellene tenni a pályaválasztási tevékenységet, az üzemek úgy mutassák be tevékenységüket, hogy az iskolai tanulók kedvet kapjanak a szakmára. Ezzel lehet segiteni a gyerekek határozottabb pályairányitási munkáját. :®§| ta Salgó elvtársnő; Az anyag lehetőséget ad arra, hogy a VB áttekintse, hogy ez a mozgalom az 5 óv során betöltötte feladatát anyagi és tartalmi szempontból is. Az anyag megitólósi alapot ad ahhoz, hogy mit kell a jövőben jobban osinálni. Ilyen szempontból javaslom a Végrehajtó Bizottságnak elfogadásra - egy-két gondolattal kiegészítve az itteni vitát. Véleményem szerint az anyagi támogatás mellett sok vonatkozásban kialakultak a tartalmi kaposolatok is, a politikai oldal is. Az anyag sokoldalúan próbálja ezt elemezni, bemutatni. A mozgalom sok pozitiv eredménnyel járt. Volt a mozgalomnak olyan politikai és tartalmi célja, hogy a nyitott iskola megvalósítása. Itt a partnerkapcsolatokat kellene jobban összefogni, a körzeteket bevonni. A megjelölt feladatokat alkalmasnak a tartom a továbblépésre. I ;; fifö te) ^ I __________fi_________ fi_Uj. ____fi