Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1977-10-20
a nagyon igényes foglalkozások mellett megtalálhatók a taniff tási órát kiegészítő korrepetáló tevékenységekkel is. Az Úttörő és KISZ szervezetek önkormányzati tevékenységük körében tudatosab- < ,£f bán szervezzék és kísérjék figyelemmel a szakkörök munkáját. Törekedjenek arx'a, hogy a szabad időben szervezett programok is eredményesebben szolgálják a tanulók világnézeti fejlődését. 2./ A világnézetünk alapjai oitnü tárgy tanításának helyzete. A középiskolák 4. osztályaiban 1972-óta tanítjuk a "Világnézet alapjai" c, tárgyat azzal a céllal, hogy a tanult szaktárgyi ismeretek szintetizálásával, rendszerezésével, fa valamint uj filozófiai, politikai, gazdaságtani, szociológiai fogalmak ós összefüggések megtanításával., a gondolkodási képesség fejlesztésével alakítsa a fiatalok világnézeti meggyőződését. A tárgy tanítása magasszintü tanári felkészültséget igényel. A pártszervezet ós iskolavezetés javaslata alapján felkért pedafo I gógusok a MLEE egyéves speciális tanfolyamán készültek fel a tárgy tanítására. A párt szex* vezetek elsősorban azzal segítették az uj tantárgy tanításának eredményességét, hogy a különösen nehéz feladatot párttagok vállalták. A vizsgált 5 középiskolából négyben párttagok, illetve a párttitkár tanítja a tárgyat, a Könyves Kálmán Gimnáziumban 1975-ig ®gy nem párttag pedagógus, 1975-től egy-egy párttag is bekapcsolódott a világnézet tanitá- ^ A látogatások tapasztalatai, valamint a rendszeresen elvégzett felmérések, világnézeti vetélkedők során szerzett információk alapján, az ismert problémákkal együtt is eredményesnek tartjuk a világnézet tárgy oktatását. ró||f - Nőtt a tanulók hazai ós nemzetközi politikai események iránti érdeklődése.- A különböző szaktárgyakban megismert fogalmak szintetizálásával erősödött a dialektikus szemléletmód. 1 ró ’fffi /:7 J# ff ró fo •< , . ' ,' , > '} ' '■ 7 M , • 7 . . 1 I . ’í. - < ró Jj r.