Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1977-02-24
Központi Bizottság művelődéspolitikai határozatát e munkás-kerületben sikeresebben lehessen végrehajtani.- Örömmel fogadták, hogy a kerületi Tanácsnál több lett a fogadó' nap és javult az információ és az ügyintézések színvonala. Azt kérik, hogy ez a javulás folyamatos legyen és az ügyintézés egyszerűsödjön. E témánál kapott említést a lakáskérdés is. Bár megelégedéssel látják a jelentős arányú kerületi lakásépítést, a lakásgond továbbra is nagyon sok családnak a legsúlyosabb problémá-A jelzetteken kivül számos más kérdés is elhangzott, ami az üzemi fa 3,/ Felsőbb iránvitó pártszervek felé elhangzott észrevételek: Pártszervezeteinkben a beszélgetések során és a taggyűléseken számos, eddig is ismert problémát vetettek fel. A felvetésekkel egyidejűleg az is kifejezésre került, hogy elismerik a párt központi szerveinek munkáját, azonban ez nem mindig realizálódik megfelelő. I . ■ ' en az állami szervek munkájában. Kérésük az alábbiakban került meg: fogalmazásra: te/ SÍI!- A lakáskérdésben úgy Ítélik meg, - az eredmények mellett - hogy az építőipar jobb, szervezettebb munkájával felgyorsulhatna a lakásépítési , program. Hiányolják, hogy fizikai dolgozónak - a lakások odaítélésénél - csak a jelenlegieket veszik figyelembe, a régieket nem, ezért sok fizikai dolgozó elzárkodzik az esetleges előléptetésétől. Hasonló probléma vetődött fel a "fiatal házasoknál", akik mint mondották 8-lo évi várakozás után már ők sem számíthatnak erre, mert amikor esetleg lehetőség nyílna lakásügyük elintézésére, már más kategóriába tartoznak. Jónak tartják az un. munkáslakásépitési programot, de vontatottsága és viszonylag kis lakásszáma nem oldja meg a vállalatok dolgozóinak égető problémáit. w M_________ J- ■ - • - fi . . ■ fi -A . . - . . A ■ fi