Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1976-10-07
Javaslom, hogy a Végrehajtó Bizottság fogadja el, ismerje el, hogy a Gyógyszeripari Kutató Intézet politikai, gazdasági vezetése, az ottani kommunisták, dolgozók az elmúlt években elismerésre méltó tevékeny- ? séget fejtettek ki. A jelentést - a vitában elhangzottakkal egészítsük ki és küldjük meg a NIM illetékes miniszterhelyettesének tárgyalási alapként. A kerületi Pártbizottság hatáskörének megfelelően - úgy mint eddig, ezután is maximálisan segíti a GYOKI vezetőinek, kollektívájának munkáját abban, ami ténylegesen helyes elképzelés megvalósítását eredményezi. A Végrehajtó Bizottság a jelentést az összefoglalóval együtt egyhangúlag elfogadta. ®'"': III. napirend: A kerületi Tanács jelentése az egészségüy és az oktatás területén a nők körében végzett kádermunkáról: Horváth elvtáfsnő: /kiegészítés/ A nőket érintő kádermunkáról volt szó az elemzésnél, de vissza kellett nyúlni bizonyos fokig a nőpolitikái határozat végrehajtására - különösen olyan területen, ahol a két határozat egymásra épül. Ilyen területnek érzem a munkahelyi gondok, munkahelyi légkör összefüggését, A leirt gondok realitást tükröznek, azonban itt az élet sokkal bonyolultabb állapotot tükröz. Nem szól az anyag arról a tényről, hogy a képesítés nélküliek hány százalékban tanulnak tovább. Ezt kiegészíteném. Az általános iskolákban a 28 képesítés nélküli pedagógusból jelenleg 15 fő nyert felvételt, ezeknél a szakmai továbbképzés biztosított. Az óvodákban a képesítés nélküliek 84 főjéből 55 fő felvételt nyert. HOZZÁSZÓLÁSOK : fa Kozák elvtársnő: Sokat foglalkoztunk a nőpolitikái határozat óta a pedagógus pártszervezetekben a nők problémájával. Az arányokat nézve láthatjuk, hogy itt van sok tennivaló és ez kádermunka, utánpótlás kérdése. A képesítést nélküliek arányát magasnak tartom és nagyon kevés azoknak a száma, akik elkezdtek tanulni. Véleményem hogy olyan képesítés nélküli pedagógus vegyünk fel ha nagyon szükséges, aki vállalja, hogy elvégzi a szükséges iskolát. Nagyobb figyelmet kell forditani a pedagógus pártszervezeteknél a GYES-en lévő kismamákkal való foglalkozásra, az üzemekben ezekre igen jó példák vannak. Az egészségügyi intézményeknél jobb a helyzet. Javaslom, hogy a VB a jelentést fogadja el, alkalmas arra, hogy betakintést nyerjünk erről a két területről. Helyes volna, ha két év múlva e témára újra visszatérnénk. Bartos elvtársnő: ■ ■ ■ ————y——. ■ n A pedagógusok bérrendszere olyan, amely ögyértelmüen korhoz és szakképesítéshez van mérve, autómatikusan emelik az illető bérét, ha GYES-ről a dolgozó visszajön a bérét rendezik. _ fi . Y I