Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1976-12-16

giak tulhajtása, a közösségi munka, a szervezeti élet, az elméle­ti képzés elhanyagolása, egy-egy esetben előforduló funkcióval való De a párttagság is kritikus volt több olyan területen, ahol a veze­tők magatartása nem egyeztethető Össze a párttagsággal, a vezetői be­osztással, vagy a választott tisztségükkel. Pl, az Egyesült Izzó szerszám-műhelyében birálták az egyik művezetőt, mert körülötte szeszbaráti összefonódás volt, a fizető-munkák, jutal­mak egy rószót a "haverok" kapták, amin fehérasztal mellett osztozkod­tak. Vagy a Pannóniában az I-es pártalapszervezet vezetőségét nem tar- tata ; tották alkalmasnak a vezetésre, mert megválasztásuk óta a szervezeti élet rendszertelen. A Mechanikai Szövetkezet vezetőségét azért birál­­ták, mert az egységesen kialakitott véleményüket a szövetkezet elnöke felé nem képviselték, hanem ki-ki saját érdekének megfelelően foglalt állást az előterjesztés mellett. Ebből a helyzetből a pártvezetősóg között vita, sértődöttség, széthúzás volt, ami a munkában is érződött. Alig van pártszervezet a kerületben, ahol egy idő után nem térnek vissza arra, hogy az egyes párttagok, vezető beosztásban dolgozók, párt ós tömegszervezeti vezetők a birálat folytan valtoztattak-e a fe­léjük felvetett hibákon, eleget tudnak-e tenni a párttagsággal, vagy a választott funkcióval járó követelményeknek. Az általános, jó ta- ^_ pasztalatok mellett találkoztunk egy-egy helyen elnézéssel, elvtelen dicsórgotéssel, /bár párttagjaink többségét elismerés illeti munká­jáért/ a hibák elhallgatásával, vagy a beszélgetés formális lefolyta­tásával időhiány miatt, aminek hatása már most jelentkezik. Még az uj tagkönyveket ki sem osztottuk, többen kérték kilépésüket a pártból és kb. 20-an nem jelentkeztek be az uj pártszervezetbe többszöri meg­' író te/7//3' ■ ■ keresésre sem. A személyre szóló kommunista birálat, egyrészt hozzájárult annak az eléggé elterjedt helytelen szemléletnek a csökkenéséhez, hogy "ez az én magánügyem" ne foglalkozzatok vele. Másrészt, előtérbe hozta a párt­./,

Next

/
Thumbnails
Contents