Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1976-02-12

V i/7 ’ , fi'.YF. ; - 77:F/:fi-fi.77" ■ _ ■ •" ' I F- •' • , . ':F - 7'f' ' j . :: \ ^ - 1 — j t ■ Y'F 3 "" * t A Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa és hazánk fel­szabadulásának 30. évfordulója tiszteletére kibontakozott rauukt­­verseny kerületünk iparvállalatainál, szövetkezeteinél, valamint a kereskedelmi, szolgáltató egységeknél és intézményeknél is be­fejeződött. Á_-Boz£alomkoz összesen 42__gazdaságj szervezet csatlakozott és t-tt konkrét felajánlást a helyi tervfeladatok sikeres teljesítésére, illetve túlteljesítésére. A verseny 2 éves periódusa, két szakaszra tagolódott és ennek meg— felelő tartalmat is kapott. Bzek szerint: * • I. szakasz: az 1974. évi termelési gazdálkodási feladatok telje­sítése, II.szakasz: a IV. ötéves terv idő előtti sikeres befejezése. 4 Az első szakasz értékelését 1975* márciusában valamennyi gazdasá­gi szervezet elvégezte. Ezekből megállapítható, hogy a vállalásolc MfiZ. fep^bsége._telie.si,tye lett és .jelentős erkölcsi, anyagi elis-. merésben_részesültek a legjobban dolgozó brigádok, műhelyek, üze­mek és vállalatok kollektívái. Az 1974. évi eredményes munka elismeréseként az Egyesült Izzó el­nyerte az MSZMP. KB. Kongresszusi Zászlaját. Az Egyesült Izzó, ' Bőripari Vállalat, Iskolabutorgyár, Ohinoin, Magyar Pamutipar "Kiváló Vállalat” és az Első Újpesti Asztalos, •valamint a OsQki Szövetkezetek ”Kiváló Szövetkezet” kitüntetésben részesültek. További 6 vállalatot és szövetkezetét "Miniszteri Dicséret”- F jutalmaztak. Kerületünkből 14 szocialista brigád részesült MSZI/P. KB., illetve Budapesti PB. "Kongresszusi Oklevél” kitüntetésben és a vállalatok vidéki gyáraiban további 8 brigád nyerte el a megyei Pártbizottságok "Kongresszusi Oklevél" elismerését. A kongresszusi munkaverseny első szakasza minden tekintetben .iól és megfelelő alapot biztosított az 1975. évi feladatok ma­gasabb szintű teljesítéséhez. Mostani felmérésünknek az volt a célja, hogy a kerület 14 legje­lentősebb iparvállalatanak 2 éves munkáját, tapasztalatait össze­gezve értékelés# adjunk a tett vállalások teljesítéséről, a moz­galom fejlődéséről és a további feladatokról. I :■ ' V:I [ ______25___ J j 1__,_.________________ - - —■ - -9.... - . - ■ — '• * ■

Next

/
Thumbnails
Contents