Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1974-02-14

Az Írásos anyaggal egyetértek, azt a következtetést lehet le­vonni, hogy pozitiv eredményt tudtunk elérni a pártépités során. Az elvárásoknak eleget tettünk.Az Írásos anyag feltárja a prob­lémákat, a"fehér foltokat" amelyek fennállnak a pártépitési mun­kában. Többek között, hogy 84 alapszervezetben nem foglalkoztak kellőképpen pártépitési munkával és ezek zöme ipari jellegű alapszervezet.Úgy vélem, hogy itt a kerületi Pártbizottságnak kell ezt a bizonyos arányt kézben tartani és lehet biztosítani vállalatoknál, intézményeknél hogy az arra érdemes, párthoz hü elemek bekerüljenek a párt soraiba. Varga elv tár snő: Egyetértek az anyaggal. Több taggyűlésen vettem részt, ahol e fa® téma került napirendre, s az a tapasztalatom, hbgy nagyon óva­tosak az elvtársak e tervek elkészítésében. Egyik helyen a párt­­^ titkár elmondja, hogy a pártépitéssel a KB határozat alapján nagyon igényesnek kell lennünk, ezért foglalkozunk a pártépité­si munkával, de most nem jelölünk meg személyeket akikkel fog­lalkozhatnának. Úgy néz ki, hogy inkább nem jelölnek meg szemé­lyeket, mert nem látják biztosítottnak az illető felvételét. Káder elvtárs: . A 2-es pont megfogalmazásához annyit, hogy ha mi az arányokat tartani akarjuk, kénytelenek vagyunk olyan kérdésekkel foglal­kozni, hogy a nagyüzemi bázisoknál az arányoknak nagyobbaknak kell lenniök. Az 1973-as felvételeknek közel 5o %-a KIS2 tag, s ennek több mint 80 %-a KISZ ajánlás, tehát valamilyen közös megegyezés alapján kerültek be a pártba.Amikor kialakulást nyer­nek az elképzelések a KISZ titkár ezen általában ott van. Álta­lában együtt lépünk, s igy azt hiszem a KISZ vb. kérése nem fa® reális. Varga elvtársnő mondta, hogy óvatosak a titkárok a ter­vek elkészítésében. Vannak ilyenek, s ebben szeretnénk segíte­ni, hogy ahol van lehetőség azt minden területen realizálják. Somogyi elvtárs: Állapítsa meg a Végrehajtó Bizottság - a jelentés elfogadásán kivül - hogy az 1973. évi feladatokat arányaiban teljesítettük. Az is igaz, hogy a pártba belépett emberekkel együtt a minősé­gi követelmény is emelkedett. 81 % munkást vettünk fel és -ér­dekes, hogy a felvettek 33 %-a érettségizett, vagy felsőbb is­kolai végzettséggel rendelkezik. Jónak tartom a 63 %-os arányát a fiataloknak 29 éves korié* A pártban lévő problémás pártta­gokkal tavaly is foglalkoztunk, de az idén még következetesebben kell előbbre lépni, itt a józan észnek kell győzni, mert a párt mégis erősebb lesz attól, ha az ilyenek nincsenek a párti sorai­ban. Az 1974-es célkitűzéseink reálisak a 4 %-os ütem, a 80 %-os arány. 70 olyan embert vehetünk fel a pártba 1974-ben, akik nem munkások, a ez nem kevés ebben a kerületben. A baj az, hogy nem biztos, hogy a 70 legkiválóbbat vesszük fel. I L l J Ni';//! *

Next

/
Thumbnails
Contents