Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1974-07-04

* . < -1 • '- A technikai eszközök beruházásánál a legtöbb esetben egyrészt a-pénzügyi lehetőségek, másrészt a magas árak.miatt képtelenek a szövetkezetek valóban a legkorszerűbb gépeket, eszközöket, meg-* vásárolni. Ezért.az a jellemző, hogy a géppark bővítését zömé­ben a már. ismert, hagyományos típusokkal és árfekvésben is kedvező -esetenként már máshol amortizálódott gépekkel- oldják meg. A technikai ellátottság javításának az is célja, hogy a termékek előállításában csökkenjen,az élőmunka szükséglet és növekedjen a gépi megmunkálás aránya. Ennek foka természetesen az egyes szak­mák, között, sőt a termékösszetétel függvényében la eltér. fa A szövetkezeti ipar ..átlagában a gépi megmunkálás .aránya. 1969-hez viszonyítva a 8,7 %-os javulással 53 %-ot ért el, de közel 15 %­­kai alacSQnyabb az azonos szakmákba tartozó állami vállalatok átlagánál. . Kiugróan magas, 90 %-os arányával a Ruhaipari.Szövetkezet tér el az átlagtól, míg néháhy szövetkezet elsősorban a faiparban jóval alatta van. A szövetkezetek meglehetősen nagyszá&ru télepheJyein különösen a . kisgépesit-éssel helyettesíthető kézimegmunkálás, szerelés tekin­tetében alig történt javulás. E^yes üzemrészekben még ma is ti­pikusan kisipari módon folyik a termelés... . Az anyagmozgatás gépesítésében közismerten lassú előrehaladás tapasztalható az?ipar egészében, Amig az állami iparban .az összes munkásló tszám 10,3 %?a foglalkozik anyagmozgatással, addig a szö­vetkezeteknél csak 3,5 %-a, annak ellenére, hogy lényegesen táób telephely között kell. gépkocsival a szállításokat lebonyolítani, Az arány tehát .kedvezőbb, azonban ha figyelembe vesszük, hogy az üzemen belüli anyagmozgatás szin te teljesen kézierővel-tör ténik és a szak, valamint a betanított munkások-a.napi munkaidejük ., mln-tegy 30-35 %-át az anyagok, alkatrészek, térbeli változtatás sára fordítják az, állami iparban tapasztalható,15-2o %-kal szem­ben, .akkor a helyzet már korántsem megnyugtató# Ez a körülmény - bizonyos kényszerhelyzetből fakad, de abból is, hogy a szövetke­zetek számára még mindig "olcsóbb.." a produktív élőmunka ilyen irányú felhasználása, mint a hosszú távon megtérülő anyagmozgatói beren dezések beszerzése. I I 4) j — — *m Á|i mm

Next

/
Thumbnails
Contents