Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1974-02-28

j ' A dolgozó nők aránya a politikai és társadalmi tisztségek­ben /lásd: "A nők társadalmi helyzete" alatt/ véleményünk szerint kiemelkedően jó, a gazdasági területen ettől még lényegesen elmaradtunk# Azonban megkívánjuk jegyezni, hogy j a párthatározat megjelenése óta e téren is javulás van, amit bizonyít az is, hogy azóta 3 nyugdíjba menő vezető beosztású dolgozó helyett megfelelő képességű nődolgozó­jfifla • ks’fc állxt o A szocialista munkaverseny-mozgalomban a nő dolgozók részvételét az alábbiakban szemléltetjük: 701 munkaverseny-mozgalomban részt­­^ i ||| j| A párthatározat megjelenése óta a vállalat politikai és gazdasági vezetősége kiemelten foglalkozott a női dol­gozók szocialista brigádszervezésóvel. Ennek eredménye­ként a tudati változásokon felül számadatokban is lemér— Mig az előző években nő brigádunk nem volt, ma a 17 brr­•/ my, ^ " 1 A nődolgozók keresetének alakításánál súlyponti kér­désként kezeltük a vonatkozó határozatok előírásait, az "egyenlő munkáért, egyenlő bér" elvét, az egész* ségre ártalmas és nehéz fizikai munkát végző dolgozók fokozottabb keresetfejlesztését. "•fró -yl . ’ ' / \

Next

/
Thumbnails
Contents