Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1973-03-02

Ami a taggyűléseket illeti igaz, hogy több helyen foglalkoztak a pártszervezetek ezzel, de azt is hozzáteszem, hogy nem abban ! a szellemben, ahogyan lényegében ez most napirendre került min- |CR: den szinten. A taggyűléseknek azt kellene alapvetően szolgálni, i hogy a párttagság megértse azt, hogy miért volt erre szükség, melyek a követelmények és a munkára hogyan készüljenek fel. ,, Az anyagból egyértelmű, hogy a differenciált követelmény a mun­kásokra is vonatkozik. Azt szeretnénk elérni, hogy a pártépi­tés tartalmi kérdései kerüljenek előterébe. Mindenképpen a kommunistákkal erről mégegyszer szót kell váltani. Jelentkez­nek gondok is. Párttagságunk jelentős fésze most a differen­ciált követelményeket úgy fogja fel ós ennek hangot is ad, - igaz, hogy sokat tettünk a párt belső életének javításáért az elmúlt évben, ez tükröződik a munkánkban is, de ma az uj be­­rx lépőkkel szembeni követelmény nagyobb, mint a pártban bennlevő tagokkal szemben. Meg kell értetni, hogy a pártban lévő kommu­nistáktól elvárt munka átlagos végzése nem elég. Minden alap- A szervezetben el kell végezni, hogy ott milyen pártmunka van, a kommunisták milyen színvonalon végzik. El kell érni, hogy a párttagok elgondolkozzanak e feladatokról. A taggyűléseknek ez lenne a célja. Sugár elvtársék is ilyen szellemben tűzzék e kérdést napirendre taggyűléseken. Somogyi elvtárs: Javaslom fogadja el a Végrehajtó Bizottság az előterjesztést azzal, hogy a Politikai Bizottság, a Bp-i PB határozata, a közbeeső értekezletek anyaga alapján pontosan kibővítve, egyez­tetve kell tájékoztatni a pártalapszervezeteket. A titkári ér­tekezleten bővebben ki fogjuk fejteni nemcsak a párttagság n pártópitésre vonatkozó feladatait, a követelményeket, hanem a pártban meglévő kommunisták felé a követelményeket. A X. kong­resszus határozata biztosításának -érdekében több intézkedés, határozat fogalmazódott me^. A pártban meg kell teremteni a pártalapszervezetek közösségének azt az erkölcsi, morális tar­tását, felkészültségét, hogy legyen erkölcsi alapjuk a pártba belépőkről véleményt mondani. A pártban lévő kommunistákat fel kell készíteni arra, hogy kommunista módon, éretten álljanak helyt a párttagsággal jaró követelményeknek. Ennek alapján kérem, hogy a VB fogadja el az intézkedési feladattervet. A Végrehajtó Bizottság az élőterjesztést egyhangúlag elfogadta. IV. napirend: ! A pártcsoportókban folyó pártmunka tapasztalatai a kerületi PVB I9d9. VÍI1.21-Í határozata alapján. Máté elvtárs /kiegészítés/ A jelentéssel célunk volt, hogy a VB olyan instrukciókat tud­jon adni a pártszervezetek felé, mely a munka javításának, színvonalasabb végzéséhez nyújt segítséget. W ' ,K ® xCrrV ',vV*Aj | RrVrr iPfi! i! tó x B v- v ,r< ■ , Á . xA | fgpjgp *.RV' , 1 * ' pS $

Next

/
Thumbnails
Contents