Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1972-02-17
Ü mm A —■» *+ — Az elkövetkezendő idő alatt a már jalzeut, a jelentésben körvonalazott feladatokon túl anélkül, hogy teljességre törekednék, konkrétan a következő munkát kívánjuk elvégezni. Az ifjúsági munka területén ki szeretnénk szélesíteni az ifjúsági békeklub navékenységét és azt rendszeressé téve olyan előadásokat akarunk szervezni, amely vonzó a kerület itffjusága előtt. Ebben a munkában különös gonadal ügyelünk arra, hogy koordinációnk a KISZ Bizottsággal zavartalan legyen. Városplitikai munkánk konkrétabbá tétele érdekében az V. kongresszus utánfc a kerületi Tanács bizottságával uj együttműködési szerződést tervezünk kötni, amelyben a kongresszus állásfoglalásán túl alapvetően a kerület IV. ötéves tervéből adódó mozgalmi jellegű feladatokat dolgozunk fel. Tovább kívánjuk erősíteni és szélesíteni a népfront vitafórum jellegét, ahol elsősorban azokat a kérdéseket fogjuk napirendre tűzni, amely a kerület lakóit érdekli, vagy amit a keni let lakóival mi akarunk, illetve tartunk szükségesnek közölni, megvitatni. Ezeknek a vitafórumoknak operativitását, időszerűségét jelentős mértékben szeretnénk fokozni. Az elkövetkezendő időben nagyobb hangsúllyal és szélesebb körben szeretnénk feldolgozni a kerület azon történelmi eseményeit, amelyek a munkásmozgalommal, vagy a társadalmi haladással kapcsolatosak. 0 Külön hangsúlyozott feladatként kivánjuk kezelni a kerület IV. ötéves tervével kapcsolatos gondokat, ezen belül is a szanálás, a lakáskérdés és a közlekedés problémáit, mint olyanokat, amelyekben a lakosság sokkal többet vár, mint aminek a magva lósit ás ára a valóságban sor kerülhet • ügy érezzük, hogy ebben a nem túlzottan népszerű feladatban a HNF-nak is nagy munkát kell végeznie. Ennek érdekében előadásokat, vitákat, rétegbeszélgetéseket, ankétokat, fórumokat akarunk szervezni a kerületi Tanács, valamint a Fővárosi Tanács illetékes vezetőinek bevonásával, de ugyanakkor e munka keretében nagyobb mértékben szeretnénk a társadalmi munkára való mozgósitást is megvalósítani. Szólni kivánok még arról a nagyjelentőségű faladatról, amely a népfront bizottság előtt az uj tanácstagi választások megszervezése, lebonyolítása során jelentkezik, melyet fel kall használnunk a szocialista demokratizmus kiszélesítésére. Ezt a munkát már most el kell kezdeni, a káderek kiválasztásával, a fs. most működő tanácstagokkal való rendszeres foglalkozással, munkájuk folyamatos segítésével és figyelemmel kisérésével. Szeretném elmondani, hogy állandó problémaként és feladatként jelentkezik ujabb, érdekesebb, színesebb munkamódszerek keresése, mert tapasztalatunk az, hogy egy-egy munkánál a megfelelő forma magtalálása a sikeres eredmények elérésének döntő motivuma. Végezetül nem kerületi problémaként, de a kerületi népfront bizottság munkájaként jelenti® zik 1972/73 évben Pest és Buda egyesítésének, illetve Bu3 apest fővárossá nyilvánítása loo. éves évfordulójának megünneplése, ennek olyan oldalról történő megözelitése is, hogy Újpest Budapest integráns része. Politikai munkánkban jelentős faiadat lesz ez év szeptemberében az európai fővárosok vezetőinek találkozója. Ezt a békés egymás mellett élés, a béke erőinek előretörése jegyében kell konkrétabbá tenni. í Y -.•> - I •' ;■ •' j . A; v jJy-J \ íJH, , . ... VV. I YY ■ 1 xilifik “ — 1 _ ■ 1 ‘