Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1971-03-04

A VB állásfoglalása értelmében titkári értekezletet tartottunk, ahol elláttuk munícióval pártszervezeteink titkárait. III. lo-ig kell befejezni azokat a taggyűléseket, ahol párttagjainkkal szem­beni elvárásokról és a tanácsválasztásokkal kapcsolatos tömeg­politikai munkáról beszélnek. Az elmúlt időben a kontaktus mindennapos lett a körzeti pártszer­vezetekkel.Két alspvető feladatöt valósítottunk meg.Egyik, meg­alakítottuk a területi választmányi bizottságokat, ez csak részben fejeződött be. Másik feladat, hogy az előzetes konzultáció alapján az uj tanácstagokkal megismerkedjenek és az operatív bizottság munkaterve alapján elkezdjék ezeket a tanácstagokat népszerűsíteni. Jövő héten megkapják körzeti pártszervezeteink a jelö^őgyülések idejét, helyét, előadóit, elnökeit. Március végéig, a jelölőgyülések befejezéséig tart a második sza­kasz, április 1-25-ig tart a harmadik szakasz, melyre jellemző, hogy az országgyűlési képviselők, helyi tanácstagok találkoznak a választókkal, rétegbeszélgetéseken megismerkednek körzetükkel. 0 A Hazafias Népfront elnöksége elkészítette a maga konkrét munka­tervét, amely napirendi feladatokat tartalmaz. Az egészet úgy lehet megítélni^ hogy a választás második szakaszá­nak munkája ütemesen megyjf különösebb problémát nem lehet látni. Ill.lo-e után várjuk pártszervezeteink tagjait, hogy /jelentkezze­nek a területeken segíteni a körzeti pártszervezetek munkáját. A Végrehajtó Bizottság Major elvtáfs tájékoztatóját tudomásul vet be. " ' ......... Lengyel elvtársnő: 1971® évi választások előkészítő munkái II. 22-e előtt beindultak. Az elmúlt évben fontos feladatunk volt, hogy a megüresedett lakó­bizottsági elnöki helyekre uj embereket válasszunk, hogy a válasz­tás időszakában az agitációs rapnkába be tudjuk már őket is vonni. _ Feladatunk volt a területek kialakítása, mely alapján a VB éecem­“ berben elfogadta, hogy 9o politikai és 5 katonai körzet alakuljon ki. Ez 7 körzetnél több, mint az előző évi. Következő feladatunk volt, II. 1-ig meg kellett alakítani a választási csoportokat, mely az adminisztratív feladatokat végzi a választás sarán. Az össziró biztosok kiválasztását II. 15-ig elvégeztük, megbízó le­véllel láttuk el őket. A konkrét adminisztratív feladatok II. 22-én indultak be. Első feladat volt, hogy az összeiró biztosakat össze­hívjuk, részükre az össziró lapokat, a választókörzet terület le­írását, tájékoztatást adjunk. Ok voltak azok, akik először talál­koztak a választópolgárokkal. Ellenőriznünk kellett, hogy közpon­tilag a hirdetmények kint vannak-e a falakon. Biztosítottuk a ren­delkezés alapján, hogy II. 26-ig minden választóhoz eljusson az összeiró lap. A lapok beszedése folyamatban van. A rendelkezések értelmében változás áll be olyan vonatkozásban, hogy a kapuk alatt nem lesznek kifüggesztve, hogy abban a házban ki a jogosult sza­vazásra, hanem amikor leírjuk a névjegyzéket utána minden lakos meg­kapja a papirt, hogy a választó névjegyzékben szerepel, milyen sor­szám alatt és hol kell szavaznia. A választókörzetek helyiségei biztosítottak, az időpontok is biztosítottak. Most dolgozunk közösen a HNF- azon, hogy az elnököket, előadókat eg;yes választókörzetek­be beosszuk. ( q J ...........— ...— Jl

Next

/
Thumbnails
Contents