Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1969-01-30
- 6 -munkájához szükséges ilyen irányú feltétje leket*, biztosítsuk. A kiadási előirányzatok alakulása ezzel függ öésze az mellett, hogy egy-két vonatkozásban még egy kicsit lehet a gazdálkodást javitani. A tagdíjfizetéssel kapcsolatosan. A bevételek jelentősen növekedtek. Fontos követelmény, hogy rendszeresen, havonta fizessék a tagdijat. Ilyen irányban a kerületi pártszervezetek munkáját fokozni kellene. Valószínűnek tartom, hogy egy rossz gyakorlatból következik az, hogy bizonyos vonatkozásban az éves értékelő jelentés egyes kérdésekre nem tér ki, amelyekre egyébként helyes lenne kitérni. Gondolok az üzemi, hivatali, körzeti szervezetek gazdálkodására. Nem felesleges, ha a VB bizonyos képet kap arra vonatkozólag is, hogy hogyan alakul a pártiratok forgalma, stb. és ide sorolhatnám a KISZ kerületi Bizottság gazdálkodásának summázott értékelését. A jelentéssel egyetértek. Nagy Mária elvtársnő: Javaslom a jelentés elfogadását. Egyetértek Vörös elvtárs megp jegyzéseivel a tagdíjfizetést illetően és azzal is, hogy a gazdálkodást tovább kell javitani. A jelentés mér második éve kerül ilyen szűk vonatkozásba ide. Javaslom, fogadjuk el igy a jelenf ~p tést. azzal, hogy amiről Vörös elvtárs beszélt utólag információ jelentésként kerüljön a Végrehajtó Bizottság elé. A Végrehajt!6 Bizottság az előterjesztést, valamint Nagy elvtársnő javaslatát elfogadta. Bejelentések: Biró László Zágráb-i útjához, Malovecz elvtárs Londoni útjához, Kozák Tiborné NDP beli útjához, Selyem elvtárs Szovjetunióba való utazásához a VB hozzájárult. Márfi János elvtárs 1969# évi Pártfőiskola levelező tagozatára" való jelentkezésével a VB egyetértett, fi ' %Scheidl elvtárs: A kerületi Tanács Oktatási Osztály vezetője fordult azzal a kéréssel, hogy a VB járuljon hozzá Hollósi László elvtársnak az "Oktatásügy Kiváló Dolgozója" kitüntetési javaslatához. A VB egyetértett. / < kni^ * övrí&pie jfX JLuÜ, jegyzőkönyv vezető m t i I ! i | jrt ' 77 ■ ' Á- 7 ■ •' i l-nn— ■—