Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1969-11-20

** «* Q *• Ezek ez eredmények 1963-hoz viszonyítva jelentőnek ügyen, de.nivel a pedagógus hivv-t ásnak a világnézeti f elkészül tóéclopfcórdése, ez a fejlődés non elégséges, A nagyobb szánben ycló bevonásuk a marxista egyetemre ós a szakosítókra meglehetősen nehéz. Részben a vizsgáktól való félelem, másrészt olyan okok miatt, mint a túlterhelés, váltakozó tenitás, a nők.négy aránya, stb. Nehézségekbe ütközik p tanulmányi szabadságok kiadása is. De nem ösztö-.. nöznek-kollően az ideológiai továbbképzésre a vezetők ós a szakmai felü­gyeleti szervek sem, * Politikai tájékoztatásuk az utóbbi években megalapozottabbá vált. A párt­napok és a csoportos beszélgetések rendszeresok. Az 1963-as határozat értelmében gondot fordítottunk gazdaságpolitikai tájékoztatásukra is, főleg •La gazdasági mechanizmus bevezetése kapcsán. Politikai érdeklődésük színvonala azonos más társadalmi rétegekével, A neflatónusok többsére a szooialista rendszer hívének vaflia merdt, annak törvényeit, elveit magára nézve kötelezőnek tartja, s igyekszik öz isko­lában ezeknek ez elveknek a szellemében dolgozni, A szocializmust haladó történelmi szükségszerűségnek tekintik, A 25 éves fejlődést nagyra érté­kelik, bár-a gszűtsági életben, lailturpolitikánkbcn,s a közoktatás irá­nyításában, stb, emlegetik a hibákat, Van viszont-egy elég jelentős- rétog, amelyik a polgári fejlődés hivő a nyugatot dicsőíti, eredményeinket pedig lebevsüli. Egyebek viszont Ogyéni.sérelmeik miatt állnak bizonyos mértékig szemben. Elenyésző kisebb- W.A sógben, de találunk ellenségeket is. Ezek nyíltan nem támadnak. Közvetett módszereik közé tartozik, hogy .beépülnek a tömegszervezetekbe, közéleti funkciókat vállalnak,, s onnan támadják, bomlasztják a helyi pártszervezete1! Ezek kevesen vannak ugyan, de veszélyességük miatt szólni kell róluk, « A márt és a kormány politikáidról áltálában elismerően szólnak. .... # "A párt politikája 1956 óta ángyon következetes és reális" - mondják. Országunk vezetőit tlsztolik, . . A párt vezető szeremét elismerik, szükségesnek tartják. Látják, hogy az országban a fejlődés mozgató erejét jelenti. Elvárnák az ónban,-hogy még . erőteljesebben harcoljon az olyan hibák ellen,, mint a burt/rácla, a pro­tekcionizmus és a tehetségtelen vezetők funkcióba állítása, A legtöbb intézményben egyre jobban elismerik a.helyi pedagógus pártszervezeteket, erőfeszítéseiket, munkájukat becsülik, ?:. I tó I I « I • ■■ . m — ’ r ‘ ®

Next

/
Thumbnails
Contents