Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1969-09-11

• r | .. í- 4 -: 7-í.i í -*‘, 1 -> ' » . Ha össz egészében nézzük el kell fogadni azt, hogy nincs lényeges emelkedés, De ha azt nézzük, hogy melyek azok jt zöldség­félék, amelyből a lakosság többet vásárol tapasztalatunk áremel­kedést. A javitó-szolgáltatás kérdéséhez* Kisipari politikánk folytatásánál támaszkodunk az Idevonatkozó határozatokra, amelyet úgy összegeznénk, hogy megvan a szocialista népgazdaságban a megfelelő helye mind a magán, mind a szövetkezeti kisiparnak. Ez határozza meg a további időszakra is a fejlődését. Felmerült az építőipari javító szolgáltatásban való szűk kapa­citás. Kísérletképpen a IV, kerületben bevezettük, hogy főállás mellett működési engedélyt adunk építőipari szakmunkásoknak. Eddig 25-26 szakipari engedélyt adtunk ki. Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy lesz ennék bizonyos eredménye, összegezve a szövetkezeti és magánklslpar javító* szolgáltató tevékenységét azt lehet mondani, hogy ez a szolgáltatási ágazat most tart ott, hogy már nem veszteséges, de jövedelmezősége még mindig elmarad más ágazatokétól 4-5 %-ban, s ez befolyásolja fejlődését. Moln&r ,9iv<téEa» Szeretném tájékoztatni a Végrehajtó Bizottságot, hogy az illeté­kes párt és állami szervek a közeljövőben milyen intézkedéseket tesznek, hogy az ipari szolgáltatás színvonala, mennyisége is meg-j javuljon. Ismeretes, hogy a Fővárosi Tanácsnak nincsenek lehető­ségei, hogy anyagilag segitse a szolgáltatási ipar fejlődését. A kormány ez év tavaszán az ipari kereákedelmi és áruszállítások fejlesztésére irányelveket adott ki. Ebben 4 kiemelt terület sze­repel a patyolat, autójavítás, építőipar, valamint rádió- TV ja­vítás. A rendelet alapján az eszköz leköt ési járulékot megszün­tetik, ezzel is ösztönzik a szövetkezeteket, állami vállalatokat annak érdekében, hogy minél többet a lakosság érdekében tevékeny­kedjenek, ugyanakkor különféle más szabályozók módósibására is sor kerül. Előbbrelépés fog történni a nyugdíjasok foglalkoztatásában* iparjogosítványt kaphatnak, végezhetnek szolgáltatást. A negyedik 5 éves tervben nem igen lehet számolni azzal, hogy a szolgáltatás, ^ vagy a kereskedelem rohamosan növekedni fog. Elsősorban saját erő­ből kell megoldani, s keresni a formákat, lehetőségeket e kérdés javítására. A határozati javaslatokkal kapcsolat;osan. Javasolnám, hogy az ipari szolgáltatásokat válasszuk külön, hiszen a kormány­­határozat valószínű ebben a hónapban meg fog jelenni. Konkrét fe­ladatot fognak kapni, s javasolnám visszatérni erre a jövő év első felében. * -u I Somogyi elvtárs A mi számunkra nagyon lényeges, hogy a dolgozók, á lakosság el­látása hogyan alakul, mert ez a dolgozók általános politikai hangulatát nagyon befolyásolja. Lényeges, fontos kérdés, hogy rész ben helyi erőfeszítésből, részben hozzájárulásokból bbben a kér­désben előbre lépjünk. Lehetőségeinket kell kihasználni. A vitá­ban is elhangzott néhány olyan kérdés, amelyet saját erőnkből is meg tudunk oldani. Felvetődött, hogy vannak olyan üzletek, ame­lyeket lehet korszerűsíteni. Itt minimális igények kielégítésére gondolok, ami szükséges ahhoz, hogy egy bolt higénikus, tiszta legyen. Ebben a vonatkozásban nem kell központi intézkedésre várni, » —------------1 ^ — 9 I u ■■ ■■ wmkw ■ « ■■ ■) I .................... i

Next

/
Thumbnails
Contents