Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1969-05-22

I Wm 11111111* Tömegoktatáson a szakszervezet és a KISZ oktatását értjük. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy minden évben az volt a prob­léma, hogy a szakszervezet előbb kezdte a tömegoktatásnak szerve­zését és ez sok esetben problémát okozott a pártoktatásra való szervezés szempontjából. Az a véleményem, hogy időben jött ez az értékelés, s szerintem helyes lenne, ha legalább 1 hónapon belül a VB elé kerülne a jövő évi oktstás programja. A pártszervezetek sokat foglalkoznak azzal, hogy a gazdasági vezetők is különböző oktatási formákon vegyenek részt. Egyetértek azzal, hogy a speciá­lis tanfolyamok is sokat adtak, eleinte mi magunk is húzódtunk tő­le, de most már nagyon érdekesek, nagyon tanulságosak. A jelentés­sel egyetértek. ! i Varga Kovács elvtárs: Meg lehet állapítani, hogy ez a jelentés tükrözi azt a sokrétű, színvonalas munkát, amelyet ebben a kerületben a párt oktat ásnál végeztek. A jelentésben érintett szervezeti és tartalmi problémák szinkronban vannak a mi tapasztalatainkkal, szinte a legteljesebb részletekben is. Helyes és jó dolognak tartjuk, hogy a kerületi PB. Ideológiai, elméleti továbbképzésre igen nagy gondot fordít. Ez ki­derül a jelentés első oldalán lévő számadatból. Ez olyan tanulság­gal is szolgál, hogy nekünk, araikor ezt a kérdést vizsgáljuk két­féle viszonyítást kell alkalmaznunk. A másik nagyon jó jelenség, hogy az igényesebb jellegű pártoktatási formák szervezésére az utóbbi két évben nagy gondot fordítottak az elvtársak. Nagyon ered­ményes a vezetők ideológiai politikai továbbképzésének megszerve­zése a kerületben. Más kerülétnek is ajánlottuk a kerületben lévő uj formákat és több kerület ebben az évben — éppen az Újpesti ta­pasztalatokra épitve - akar szervezni különböző speciális tanfolya­mokat. A jövőre vonatkozólag az lenne a javaslatunk, hogy a veze­tőképzésben is törekedjék konzekvensebben a mechanizmussal össze­függő elméleti kérdések alapos tanulmányozására. A propagandista állomány helyzete. Az összetétel javítása és a propagandistákkal való foglalkozás, felkészítés, ebben mutatkozó szervezettség meg­felelő, kielégítő. Jó a felkészítésnek a szisztémája. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy a propagandisták nem pedagógusok, igény­­® Ük azokat az apró, a témákhoz kapcsolódó segítséget, ami sokszor nem elvi, hanem módszerbeli realizálás. Javaslatunk az lenne, hogy a kialakult rendszer mellé, azt megtoldva a napi problémákra is adjanak választ, segítséget a propagandistáknak. Ami az irányítást illeti.. A bizottság és a szakcsoportok is az irányitó munkának minden láncszemét fogják át, tehát a propagandisták felkészítését, aztán fogják át az ellenőrzést, inkább tapasztalatszerzésnek mon­danám és fogják át a tapasztalatok értékelését. Ha ezt a hármas dolgot a szakcsoportok és az újjáalakítandó bizottság megvalósít­ja, akkor átfogja a párt oktatás szervezeti és tartalmi kérdéseit hosszabb és napi méretekben egyszerre. A problémákról. A vezetőképzéssel a kerület nagy lépést tett előbbre. Az lenne a kérés, hogy a vezetőképzés szintjére kellene felemelni a tömegpolltikaí oktatást is. Véleményem szerint megol­daná a munkások részvételét is. Nem valamiféle mechanikus szervező­­munkára gondolok, hanem arra, hogy ez az alakítandó bizottság a tömegoktatás különböző formáin megfelelő figyelemmel tudja kisérni a munkások bekapcsolódását. Meg kellene találni annak a formáját, hogy a nagyüzemi pártbizottságok, fontos alapszervezetek és közvet. lenül a kerületi PB is a munkások ideológiai politikai továbbkép­­| r zésével foglalkozzon és alakítsa ki azt a megfelelő formát, i‘ :- 4 -.

Next

/
Thumbnails
Contents