Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1961-05-18
' fi fii ■ ^^ íí^fi ^Iá LAJTAI: Arról beszólt, hogy a kerületben 8-9000 között van az^ —etet— ujitók száma, mely szerint ez a szám magas és megfelel a kerületi dolgozók 20%-ának, ezért úgy gondolja, hogy a szakszervezet mozgalmi tevékenysége ezen a téren nem lehet rossz ós a dolgozók részéről is van érdeklődés, azokban a másik szám adat, az elfogadott és a benyújtottak az 50%-ot sem érik el, ez nem jó, itt javitani kell, vagy fogadják el, vagy utasitsak el. Az elfogadott és bevezetett utiás között 1960-ban nincs nagy eltérés már, és ez pozitív irányt mutat. Ez mellett meg kell állapítani, hogy rendkívüli fogyatékossága van, hogy a rendeletet nem tartják be, ezen a téren személyi díjazást figetnek ki, de ez nagyobb mintha kalkulálták volna a díjazást. Nekünk pártvoaalon biztosítani kell, hogy az igazgatók, a szakszervezeti vezetők pontosan lássák, hogy a rendelet hogyan szabályozza az újításokkal fáró feladatokat. Helyileg kellene biztosítani es kezdeményezően fellépni, rt hogy ezt a mozgalmat a helyére tegyék. RÉVAINÉ: éte! Nem elég célirányos az ujitó mozgalom, szervezési intézkedéseket kell hogy tartalmazzon, hogy az ujitó mozgalom jobban központi helyet kapjon. Volt itt a kerületben már ujitó kiállítás a Dunába, de azóta ezen a téren visszaesés van, fel kell eleveníteni a célirányos ujitás törekvést, ezt kellene megvalósítani. Továbbá a pártszervezetek a szemlélet kialakításában adjanak hangot és több feladatot a szakszervezetnek ezen a téren. $ te" CZINDER: /válasz adás/ rá ®b* Több elvtárs felvetette, hogy helyesebb lett tolna egy iparágra terjedne a jelentés. Két évvel ezelőtt amikor a Kutató Intézetek jelentése volt a VB, előtt, akkor merült fel olyan igény, hogy jó lett volna kerületi szinten megnézni, hogyan néz ki az ujitási mozgalom, most ez megtörtént. A másik kérdés az erkölcsi szinvonal kérdése, ezzel egyet lehet érteni, azonban van egy másik oldala is. Az egyik üzemnél ezt a dolgot megnézték, s azóta megszűntek az ujitások. Azt kell nézni, bár igaz, hogy erkölcstelen, de végső soron meipyi a profitálás. Népgazdasági szinten igen nagymérvű megtakarítás van. •tel • ’ rá*-’ < I NAGY MÁRIA: Javasolom, hogy a VB. fogadja el a jelentést és az étel elvtársak által tett javaslatokat. Az a. pontot a határozatból el lehet hagyni, ugyanígy a b. pontot is. A 2/c pontot egészítsük ki azzal, hogy az üzemi lapok nagyobb figyelmet fordítsanak a propagáló és szemléltető cikkekre. A 3, pontot el lehet fogadni. | Helyes az elvtársak meglátása, hogy egy területet |